2019. február 5., kedd

*CSODÁLATOS VERSEK* V.


Bálint Ilona : ADDIG MENJ HAZA

Addig menj haza, amig haza várnak,
Még örülni tudsz a megkopott vázában levő virágnak.
Addig menj haza, még könnyes szemmel várnak,
Mig minden szerető kezet előtted kitárnak.

Addig menj haza, amég haza mehetsz,
Még, neked suttognak az othoni szelek.
Hajad felborzolják, karod alá kapnak,
Gyenge szoritásukkal, még ők is visszatartanak.

Addig menj haza, még testvéreid, szüleid várnak,
Még megszokott illatát érzed a családi háznak.
Siess hát haza és mondj el mindent, a rosszat és a jót.,
Mindent, mindent, ami szivedből szól.

Mig szeretteid az ajtót sarkig tárják érted,
Mig nem halkulnak el végleg az öreg csoszogó léptek.
Addig menj haza, amég haza várnak,
Még vállára borulhatsz az Édesapádnak, Édesanyádnak.

********************************


Rajki Miklós: Bíztató

Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok - sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod.

***************************************




VIRÁGOS ÁG ...

Virágos ág az az asszony élete,
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei,
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyül,
pillék és méhek zsongják őt körül,
szellő ringatja, eső öntözi,
s a nap tüzén csillognak könnyei.

Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik,
reszket, amikor tépázza a szél,
de nedvei forrók, akár a vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó,
s belepi őt e puha takaró,
már újra szép, és arról álmodik,
hogy tavaszra tündérré változik.

S az lesz belőle, tündér csakugyan,
ezernyi szép, feslő virága van,
ő bennük éli újra tavaszát,
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő,
kikél a földből, húzza őt a fény,
újjászüli az örök televény.

S ha teste már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...

Várnai Zseni
********************************


 ..........Taníts meg Uram ! ......../ IMA /.

Taníts meg Uram boldognak lenni,
Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,
Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

Taníts meg engem, tisztának lenni,
Vissza nem nézni, előre menni!
Letenni minden terhet és gondot,
Látni magamban a középpontot.
. .
Taníts még nekem egyszerűséget,
Hogy megláthassam mindig a szépet.
Igazgyöngy legyen szellemi lényem
A hamis ékszert még meg sem nézzem!

Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
Útra kelőktől, szép búcsút venni.
Túltenni magam, azon mi nem megy,
Erősebb szenved, okosabb enged.
. .
Taníts meg engem szerelmet adni,
Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,
Segítő erő legyen kezemben!

Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
Új reményt adni csüggedelemben
Mindig, mindenkor emberi szóra,
Könnyet törölni, hajlani jóra.

Taníts meg engem, tanító tettre,
Példás jellemre, hű szeretetre.
Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!

****************************************


Tompa Mihály : A gólyához


Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen
******************************

Mennyit ér?

Mennyit ér a szó, mely, ha elhagyja az ajkat,
a betűk tengerében fodroz forradalmat,
s e magabiztos hangok védő érvelése
fáradni kész vénám megújult érverése.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér az ajak, melyből kibújik a szó,
hogy belepje tudatom, mint puha takaró,
és szétnyíló szirmai intenek csendesen,
oly jó ez így, élhetünk békésen, rendesen.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér a lepedőn a sértett gyűrődés,
mit álmodban elfordulva ér a feledés,
hogy hozzám bújj, átölelj, és új erőt adva
éji homályból, hajnalt hints a holnapokra.
Ki tudja mennyit ér?

Mennyit ér féltő kezed bársony érintése,
amely fuldokló vággyal csüng az ölelésbe,
és rásimítja hűen hitetlen bőrömre:
én itt vagyok melletted, most és mindörökre.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér óvó szemed biztató mosolya,
amely kékségét nem hagyja fakulni soha,
s ha rám nézel őszintén, tekintetünk dalol,
mint szerelmes szerenád az éjben, valahol.
Ki tudja, mennyit ér?

Mennyit ér napjainknak békés simulása,
mely időt álló vággyal fut az elmúlásba,
számon tartva mindig a megmaradt perceket,
örömmel halmoz el, mint önfeledt gyermeket.
Én tudom, mennyit ér.

Millei Lajos .

**************************************

1 megjegyzés:


  1. Belépés•Regisztráció•GyIK
    Keress!
    Keresés...
    Főoldal Szuhanics Albert: Taníts meg Uram!
    Böngésző
    Kategóriák
    Címkék
    Szerzők
    Klasszikusok


    Szerző
    Szuhanics Albert
    Szuhanics Albert
    1954. február 3. - 2021. január 19.
    Népszerűség: 344 figyelő

    Adatlap

    Szerző figyelése

    Vers
    Kedvencnek jelölés(15)
    Vers figyelése

    Ellenőrzés a verselemzőben
    Hibajelentés
    A verset eddig 6308 alkalommal nézték meg.
    Publikálás időpontja: 2008. október 2.

    Megosztás

    Link:
    https://www.poet.hu/vers/12687
    Szerzői jogok
    A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

    A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

    Címkék
    ima
    Kedvencnek jelölték (15)
    danotimea, Erdei, evicus, fredi, Holdsugar, Julja, klarimama53, lina533, LIne, Marie_Marel, ody, PHAEDRA, vadmacska, Vargazlajos, Yakuzina

    Szuhanics Albert

    Taníts meg Uram!
    Taníts meg Uram boldognak lenni,
    Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
    Szállván virágra, miként a lepkék,
    Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

    Taníts meg engem, tisztának lenni,
    Vissza nem nézni, előre menni!
    Letenni minden terhet és gondot,
    Látni magamban a középpontot...

    Taníts még nekem egyszerűséget,
    Hogy megláthassam mindig a szépet.
    Igazgyöngy legyen szellemi lényem
    A hamis ékszert még meg sem nézzem!

    Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
    Útra kelőktől, szép búcsút venni.
    Túltenni magam, azon mi nem megy,
    Erősebb szenved, okosabb enged...

    Taníts meg engem szerelmet adni,
    Nem szalmalángként, parázs maradni.
    Embernek lenni, minden esetben,
    Segítő erő legyen kezemben!

    Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
    Új reményt adni csüggedelemben!
    Mindig, mindenkor emberi szóra,
    Könnyet törölni, hajlani jóra.

    Taníts meg engem, tanító tettre,
    Példás jellemre, hű szeretetre.
    Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
    Taníts meg Uram, erre a harcra!

    Debrecen, 2008. szeptember 30.

    VálaszTörlés