*CSODÁLATOS VERSEK* III.

Valami varázsos nóta
búg most is bennem,
mely lükteti szívemet,
s végigfolyik az ereimben.

A közelséged az! Érzem,
mi mindezt élteti;
Az illatos, a tested, a lelked
hív engem játszani.

A csók az pont az i-re,
legjava egy percnek is,
s ha elkalandoznék benned,
az mindig bentebb visz.

Ez a célja! Bódít,
mégis erőt adó élet-szelet,
melyhez az én ajkam
mostoha sosem lehet.

Nem lehet, mert úgy
bennem is elégne valami.
Valami, ami fontos; a jelen,
s vele a jövőm hű lapjai.

De ne félj! A csalfaság
nem laktató étkem.
Ha azt mondom: ,,csak neked vagyok!"
azt szívemből beszélem...

************************************

orma Judit: *HÁZI FELADAT*

*Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.
Néhány dolgot alaposan elfelejtettem...

Meg kell tanulnom nemet mondani.
S aztán: elmondani hogy valami fáj.
Meg kell tanulnom: "megbántottál",
s azt is: "nem muszáj".

Meg kell tanulnom azt is: "kérlek"
s vele együtt: "nagyon köszönöm".
Meg kell tanulnom: "igazán semmiség",
és szívből:"nekem volt öröm".
Meg kell tanulnom néhány új szót is:
bár sokszor hallom, és régen ismerem,
velem nőtt fel és velem él,
de meg kell tanulnom: "megtennéd nekem?"
Meg kell tanulnom azt is: "sajnálom",
s kimondani, hogy "megbántottalak"
de azt is meg kel tanulnom végre,
hogy kimondjam: "igen, régen vártalak".
Meg kell tanulnom szavakba önteni,
hogy mi az, ami emészt legbelül.
Meg kell tanulnom más szemébe nézve:
"beszéljünk: ez nem megy egyedül".

Meg kell tanulnom még három dolgot:
a világ legnehezebb három szavát,
és gyakorolni, hogy el ne felejtsem,
perceken, órákon, napokon át.
Meg kell tanulnom: "megbocsátok"
ezt tudni a legnagyobb vagyon.
Meg kell tanulnom: "bocsánat" - és végül:
meg kell tanulnunk: "szeretlek nagyon"*..

****************************************

.Kérlek, bocsásd meg nekem...

Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy ennyire hiányzol,
Hogy magányosnak érzem magam, tőled távol.
Ne vedd zokon, ha néha könnyes a szemem,
Hisz nélküled, annyira nehéz nekem...

Kérlek, bocsásd meg, hogy minden percben rád gondolok,
S ha nem ölelsz, nagyon szomorú vagyok.
Nézd el nekem, hogy szüntelenül rád vágyom,
Hisz te voltál, minden boldogságom...

Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy ily' nagyon szeretlek,
Hogy nem várok mást, csak a veled töltött perceket.
Ne vedd zokon, ha néha nehéz eset vagyok,
Annyira hiányzol, hogy szinte bele halok...

Kérlek, bocsásd meg, ha néha elfog a félelem,
Hogy téged is elveszíthetlek, Kedvesem...
Hisz szeretni csak egyszer lehet, ennyire, igazán,
S más nem boldogít, csak ha te érsz hozzám...

/Molnár Annamari/

**********************************************

...HANKOVSZKI ILONKA VERSEIBŐL....

Senki nem olvasta még

Csak azt írom le amit érzek éppen
Rímek folynak mondatokká szépen,
Mozgató rugó vagy , lüktetés ,
Sóhaj mi úgy szúr mint a kés .

Ott belül hol nem láthatja más
Hol születik, majd meghal a vallomás,
Jaj , mennyi vers van mit a lelkem írt
S ha messze mentél újra búsan sírt .

Senki nem olvasta el még őket
A rímbe zárt sok édes szenvedőket,
Talán azért nem hullnak le a terhek,
Hogy megszülessenek ezek a versek.

*****************************
Ha nincs múzsa

Nem a költészet volt mit igazán akart,
Ez égi ajándék, vagy mégis büntetés ?
A toll hegye sokszor a szívébe mart
Mintha ébresztené ez még túl kevés.

Így rabja lett a ki nem mondott szónak,
Már nappal is lát hulló csillagot ,
Pedig ő sem látja ,se szépnek, se jónak,
Soha nem volt méltó arra amit kapott.

Mert sírnak a versek sír benne a szív,
Álmodozva várja a múzsa halk szavát ,
Remegő kezében a toll valakit hív ,
A legédesebb szóval vigasztalja magát .

Szeretlek téged, miattad lettem költő
Álmatlan éjszakákon a hulló csillagok,
Arról beszélnek ez a föld a bölcső
Mi elringat ha egyszer meghalok .

De addig ,több ezerszer elmondom ,
Papírra hintem szívem bús dalát ,
Még szól a lant álmatlan éjszakákon,
Szerelmet vallva téged ölel át .

Ne engedj meghalni, szükségem van rád,
Ha nincs múzsa, nem születik a vers,
A költő szívének soha nem kell más,
Minden nap leírja, jöjj és szeress .

************************

Egy álmodozó

Álmodozó, kit tép a szél
Mégis rímekben beszél,
Bírja azt amit rá mértek
Mindig adott mikor kértek.
Nem voltam soha több mint más,
Nem akarom hogy jobbnak láss,
Ez vagyok én, egy gyönge lény,
Nincs glóriám, csak egy kis fény,
A szívemben hol él a hit,
Az éggel összekötő híd .
Tudok sírni más bánatán,
Elmélkedni, költők szaván,
De változni, azt nem tudok,
Azt sem tudom hová jutok,
Nem akarok én dicsőséget,
Se szánakozót, se ellenséget,
Csak úgy élni az élete,
Hinni, hogy Isten szeret.
Ez vagyok én, így is szeretsz ?
De az sem baj ha kinevetsz,
A kritika erőssé tesz,
Soha semmit el nem vesz.

**************************

Egy képet néz

Érzések rólatok beszélek,
Legyőztetek, de hogy lehet?
A szívdobbanás nagy veszéllyel
Vad mámorok tűzébe vet.
A némán viselt sóhajtásnak
Egyetlen pillantás elég
Hogy Ámor célba vegye szívem
S már érzem, testem porrá ég,
Nem lesz elég e földi élet,
Hogy meggyógyuljon ami fáj,
A tükörképet búsan nézem,
Semmit nem ér a női báj.
Azt hittem ártatlan vagyok
S az érzés háttérben marad,
De szendergő szívem fölébredt
És dobbanása szinte vad.
Egy alvó oroszlán fölébredt
Megéhezett sok év alatt,
Mégsem kell mit tálcán kínálnak
Nem kell neki csak egy falat.
Kiéhezett teste, lelke,
Csak arra vár amit szeret,
Hiába csábítja az élet
Nem veszi el amit lehet.
Inkább éhesen,fájó szívvel
Gyötrődik ameddig csak él,
S a fájdalomról amit érez
Csak itt a versekben beszél.
Ajkát a szomjúság emészti,
Egy képet néz, de nem nevet,
Simogatja a színes papírt ,
Ott mosolyog akit szeret.

*****************************

Ha van benned

Ha van benned valami szent,
Egy kevés Istenképűség,
Angyalt lát benned a világ
A jóból kevés is elég.

Ha van imádban tiszta hit,
Zárd ma össze két kezed,
Te is mondd az embereknek,
Jézus szembe jön veled.

Ha van szemedben tiszta fény,
Indulj új hajnalok elé
Ahogy nyílik egy új remény
Útja a végtelen felé.

Ha lelkedben még él a vágy,
Vigyázd a lángját míg lehet
Hadd érezze a fáradt világ,
Hogy átölelt a szeretet.

Ha van ajkadon tiszta szó,
Mondd, hogy üzent a Szentlélek,
Légy hangos mint a harangszó
Mi dallamot ad az igének.

Ha készíted a terveket,
Házat emelsz, szépet, nagyot,
Nagyon vigyázz, semmit nem ér
Ha nem raksz alá jó alapot,

Már értem Uram, ez a világ
Nem kincs, nem lázas pillanat,
Már értem Uram, nélküled
Össze dűlhet egy perc alatt.

Gyermek az ember, gyönge lény,
Nem nagy tudású csodás ész,
Ha nincs Ura, jó reménysége,
Munkája sötét ködbe vész.

Uram, mi nem szomorkodunk,
Egy cél van kitűzve elénk,
Nehéz úton megy a nyáj,
De tudjuk Jézus jön felénk.

**************************

Ősz van újra

Ősz van újra, már nem nyílnak virágok,
A nagy természet előtt csodálkozva állok,
Mert hiszem, hogy Isten a teremtés maga,
De akkor mért üldöz a halál angyala ?

Ősz van újra, a fák mind levetkőztek,
Szeretnék valamit mondani az ősznek,
Jól tudja, minden szó kérés vagy panasz,
De talán ott az égben meghallgatják azt.

Imát mondunk, hálát adunk, megyünk,
Hogy valahol egy sírra virágot tegyünk,
Egy jól ismert hangot hoz az őszi szél,
Nem tudunk mit mondani annak aki fél.

Ősz van újra, nézünk egy régi képet,
Ki tud megvigasztalni, ki ad valami szépet?
Ott a hideg sírkertben valaki ránk talál,
Azt suttogja szívednek, „Ne félj nincs halál.”

Valami égi csoda mert nincs rá magyarázat,
Betölti a szívet, majd betölti a házat,
Jön az őszi úton a Teremtő maga,
Nincs is sötét angyal, csak Isten angyala.

************************

Higgyünk benne

Ott ahol születtél, hol átölelt az élet
Isten megosztotta nagy titkait véled,
Törvényeket diktált, hitet ültetett
Hogy érezze az ember, él a szeretet.

Egyre közelebb jött az Istenarcú gyermek
Tanítva a népet , mindig hozzám gyertek,
Követték a Mestert vízen , parton át ,
Gyógyított, vigasztalt, tett sok nagy csodát.

Nekünk mi a dolgunk ? az hogy higgyünk benne
Épp úgy mintha Jézus ma is köztünk lenne,
Hidd el , hogy látja minden gyengeségünk,
Ha egymást szeretjük nem lesz büntetésünk.

***************************

Boldog amikor jönni lát


Édesanyám jól ismeri a lényem
Ha elmereng egy néma gondolat,
Nem szólok, de olvas két szememből,
Sok hibám van, de mégis elfogad.

Míg hallgatok kezed összezárod
Te már látod lelkemen a sebet,
Mikor nem bírom , kitárom a szívem,
Remegve bár de átölel kezed .

Vigasztalást várok válladra borulva
Sóhajok, könnyek hullnak reád,
Nem hallok mást remegő ajkadon
Csak egy hűséges könyörgő imát .

Ne félj gyermekem, ez is Isten terve,
Ha meg van írva el nem kerülheted,
Ha sírva nézel a világ szemébe
Nem mást, csak magad bünteted.

Vérző sebek és titkok átka nyom,
Elrejteném, de ha szemembe néz
Úgy olvassa mint egy nyitott könyvet,
Anyám előtt titkolni oly nehéz .

Ha némán ülök hallja sóhajtásom
Mindig tudja szívem mit keres,
Ma fehér papír remeg az asztalon
És születik egy hálaadó vers .

A régi háznak falai között
Gyermek vagyok ki könnyet rejteget,
Sokszor csalódtam abban aki jött,
Csak most látom ki az aki szeret.

Az évek szállnak , már nem számolom,
A szél szétbontja őszülő haját,
Sarkig tárja a nyikorgó kaput,
Látom boldog amikor jönni lát.

******************************

A fa éneke a lehulló levélhez

elengedlek...
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehér bársony létre,
míg te a messze földet járod...

itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...

s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fény király
újra életre kel,
és a Tavasz tündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álom létedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Őri István

Őri István ( Békéscsaba, 1952 ) író, költő.

**********************************

Ajándék az élet

*Neked írok, neked érzek
Ez olyan mit egy álom,
Tudom, csupán árnyék vagyok
E teremtett világon,
De összetart a szeretet
S visszajárnak a képek,
Így élek míg álmodom
És álmodom míg élek.

Én költőnek születtem ?
Te mondod, hogy annak,
Kiket nagyon szeretek
Mind mellettem vannak,
Adni, az álmaimból adni
Ez varázslatos dolog,
Ameddig versben ölellek
Mások is boldogok.

Mért faragom a rímeket ?
Mert így akarja Valaki,
Úgy születtem hogy a lelkem
Káprázattal volt teli,
Nem értettem mikor megszólalt
De szép akár egy ének,
Így élek amíg álmodom
És álmodom míg élek.

Ameddig az énekemnek
Isten nem vet véget,
Csodálatos minden álom
És ajándék az élet,
Csendben vagyok, amit érzek
Rá karcolom egy lapra,
És érzem , hogy a rímekből
Jut majd minden napra*
Hankovszki Ilonka

********************************

Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
„Adj Isten!” kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.

**********************************************