2019. február 14., csütörtök

A nagy titok a nőkről és a WC-ről 😂


Kislány korodban anyukád gyakran elvitt magával a mosdóba, és megtanította, hogy legelőször
le kell törölni a vécédeklit WC-papírral, majd ezt követően kis darab WC-papírdarabkákat tett a
vécédekli teljes felületére. Végül megtanította: „Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre”. Ezt követően
megtanította a „pózt”, azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy ne ülj rá, és
ne is érj hozzá a felületéhez.
A „póz” megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész
hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás
határán van. Amikor nyilvános helyen el kell menned vécére, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora
sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. Vársz, mosolyogva, kedvesen
és látod, ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése
annak, hogy „behugyozom”.
Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy „ne haragudj, a kislányom
nem bírja már tovább”. Ekkor végignézed a többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.
Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kirepíted az illetőt, aki
éppen jön ki. Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd
a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre
veszed a területet. Lenézel a földre és látod, hogy gyanús meghatározhatatlan víz van a földön, nem
mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy himbálózik alattad. Nem
beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél
bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.
De visszatérve az ajtóra. Mivel nincs rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az
egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid, és odateszed magad a
„pózba”. Micsoda megkönnyebbülés!!!… Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid
elkezdenek remegni, mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet
a combjaidban, a kezed, amely kinyújtva tartja az ajtót, elzsibbad, és egy 5 kilós táska fojtogatja a
nyakadat. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél nem volt időd letörölni a vécédeklit, és bevonni
papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben:
„sose ülj rá a nyilvános vécékre”, ezért úgy maradsz a „pózban” remegő lábakkal. De jaj!
Egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a
harisnyád is olyan lett!!! Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt
igényel megtalálni a helyes „pózt”.
OK, megpróbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget, és inkább elkezded keresni a WC-papírt,
de a kurva életbe!!! Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a
táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papír zsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell
engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni,
muszáj elengedni. És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned
egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben kiordítod: FOOOGLALT!!! Viszont
ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért
az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni. (Ebben mi nők, nagyon
tiszteljük egymást), és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papír zsebkendőt. Szeretnéd mindet
felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.
Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát (hiszen nincs
akasztó), ömlik rólad a víz (őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben). Ráadásul
ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobban. Nem
beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon, és a pisi
végigcsurgott a lábadon. És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna,
mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, „nem tudhatod
milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen”… Már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz
nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat, és lehúzod a WC-öblítőt.
Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed.
Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted,
amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed,
megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd,
ha lecsúszna a táska a válladról. A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba,
mert ugye nem fogsz egy egész papír zsepit erre áldozni, és kimész. Ha szerencséd van,
nem húzol magaddal egy darab papír zsebkendőt a cipődön, vagy ami még rosszabb nem akadt fent
a szoknyád a harisnyádban, amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat, és kivillant a
feneked. Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött, és még egy újságot is volt ideje
kiolvasni, míg rád várt. „Miért voltál bent ilyen sokáig?” – kérdezi az idióta. És csak ennyit válaszolsz:
„Sokan voltak”.
Ez az oka annak, hogy a nők mindig csapatostul mennek a mosdóba. Szolidaritás miatt, mert
amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót támasztja, a harmadik pedig
beadja a papír zsebkendőt az ajtó alatt. Így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a „pózt” és
a méltóságodat. Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban, és voltatok fogasok vagy
tartottátok az ajtót!… De ez a történet minden olyan férfinak is szól, aki eddig nem értette, miért
mennek a nők csapatostól vécére!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése