HANKOVSZKI ILONKA VERSEIBŐL
Szíved ablakára
Fehér papírra verset karcolok,
Nem veled, magammal harcolok.
Mosolyogsz vagy kinevetsz talán ?
Most benézek szívednek ablakán,
Tudni akarom,ott vagyok, vagy nem, ?
Tudni akarom játszol e velem ?
Megnyugtató amit én ott látok,
Fájó szívedben magamra találok,
Tagadtad, meg titkoltad az érzést,
Soha többé nem teszek fel kérdést.
Szívedben visszhangzik a nevem,
Nem mondod én mégis meglelem ,
Ma szíved ablakára verset írok
Sóhajtok ,a boldogságtól sírok.”
Szíved ablakára
*************************
Beszédes hallgatás
Egy fehér lapra lehajtom a fejem,
Egyedül vagyok, senki nincs velem,
Mégis beszélek, a gondolatok szállnak
Széles utakat előttem kitárnak .
Megyek csendben vigyázva a szóra
Mert jól tudom egyszer lejár az óra,
Amit beszédes hallgatásom szült
Sok érdeklődő kezébe került .
A kritikát is el tudom fogadni,
Így sóhajtok, ennyit tudtam adni,
Abból adok amit én is kaptam
Nem kértem, csak némán elfogadtam.
Kérdeztem magamtól, kinek írsz ?
A fehér lapra igaz gyöngyöt sírsz,
Valóságnak képzelsz minden álmot
Bánt az élet, s te imádkozva áldod.
Így alkotok beszédes hallgatással
Megosztom az érzéseket mással,
Az életem itt megtalálható ,
A szívembe látsz kedves olvasó .
*****************
*A honvágyra nincs gyógyszer*
Csak itt tudok élni ahol megszülettem,
Itt mondtam ki először : Édesanyám
Remegő kezekkel forgatom a tollat,
Hogy lássa mindenki , itt az én hazám.
Én is mentem, de nem tudtam maradni
Úgy éreztem , hogy nagy beteg vagyok,
A honvágyat nem gyógyítja semmi,
Könnyes szemmel mondtam„ Én itt meghalok „.
Vigyél haza mert ott engem szeretnek,
Nem kell a gazdaság, minden idegen,
Itthon a szememből ki tudják olvasni,
Ha valami fáj jönnek szívesen .
Barátok vigasztalnak, a testvér átölel,
Idős szüleim imáját hallhatom,
És visszajöttem ide ahol megszülettem,
Mert itt a hazám, és itt az otthonom.
A határkövet könnyekkel öntöztem,
És újra kimondtam , Soha nem megyek !
Ha rabszolga sorsra ítél majd az élet
Akkor is maradok, de nem szenvedek.
A honvágyra nem létezik gyógyszer,
Itthon a virágok illata is más ,
Hűséges maradok minden örökséghez,
Örökké él bennem ez a vallomás.
Ti se menjetek el, hangos szóval mondom,
Számtalan vándorban sír egy gondolat ,
A gyökereink olyan mélyen vannak,
Csak az lehet boldog ki itthon marad.
Hallgatom a Szamos hangos csobogását
Megnyitva otthonom fényes ablakát,
Begyógyult a honvágy minden vérző sebe,
Nem hagyom el többé az otthont,a hazát.
***********************
Szíved ablakára
Fehér papírra verset karcolok,
Nem veled, magammal harcolok.
Mosolyogsz vagy kinevetsz talán ?
Most benézek szívednek ablakán,
Tudni akarom,ott vagyok, vagy nem, ?
Tudni akarom játszol e velem ?
Megnyugtató amit én ott látok,
Fájó szívedben magamra találok,
Tagadtad, meg titkoltad az érzést,
Soha többé nem teszek fel kérdést.
Szívedben visszhangzik a nevem,
Nem mondod én mégis meglelem ,
Ma szíved ablakára verset írok
Sóhajtok ,a boldogságtól sírok.”
Szíved ablakára
*************************
Beszédes hallgatás
Egy fehér lapra lehajtom a fejem,
Egyedül vagyok, senki nincs velem,
Mégis beszélek, a gondolatok szállnak
Széles utakat előttem kitárnak .
Megyek csendben vigyázva a szóra
Mert jól tudom egyszer lejár az óra,
Amit beszédes hallgatásom szült
Sok érdeklődő kezébe került .
A kritikát is el tudom fogadni,
Így sóhajtok, ennyit tudtam adni,
Abból adok amit én is kaptam
Nem kértem, csak némán elfogadtam.
Kérdeztem magamtól, kinek írsz ?
A fehér lapra igaz gyöngyöt sírsz,
Valóságnak képzelsz minden álmot
Bánt az élet, s te imádkozva áldod.
Így alkotok beszédes hallgatással
Megosztom az érzéseket mással,
Az életem itt megtalálható ,
A szívembe látsz kedves olvasó .
*****************
*A honvágyra nincs gyógyszer*
Csak itt tudok élni ahol megszülettem,
Itt mondtam ki először : Édesanyám
Remegő kezekkel forgatom a tollat,
Hogy lássa mindenki , itt az én hazám.
Én is mentem, de nem tudtam maradni
Úgy éreztem , hogy nagy beteg vagyok,
A honvágyat nem gyógyítja semmi,
Könnyes szemmel mondtam„ Én itt meghalok „.
Vigyél haza mert ott engem szeretnek,
Nem kell a gazdaság, minden idegen,
Itthon a szememből ki tudják olvasni,
Ha valami fáj jönnek szívesen .
Barátok vigasztalnak, a testvér átölel,
Idős szüleim imáját hallhatom,
És visszajöttem ide ahol megszülettem,
Mert itt a hazám, és itt az otthonom.
A határkövet könnyekkel öntöztem,
És újra kimondtam , Soha nem megyek !
Ha rabszolga sorsra ítél majd az élet
Akkor is maradok, de nem szenvedek.
A honvágyra nem létezik gyógyszer,
Itthon a virágok illata is más ,
Hűséges maradok minden örökséghez,
Örökké él bennem ez a vallomás.
Ti se menjetek el, hangos szóval mondom,
Számtalan vándorban sír egy gondolat ,
A gyökereink olyan mélyen vannak,
Csak az lehet boldog ki itthon marad.
Hallgatom a Szamos hangos csobogását
Megnyitva otthonom fényes ablakát,
Begyógyult a honvágy minden vérző sebe,
Nem hagyom el többé az otthont,a hazát.
***********************
LELKI TÁRSAK
Írta:Törő Zsóka
Gyere, kicsit bújj most hozzám,
csak hogy jobban érezzelek,
beszélgessünk, bízd magad rám,
engedd meg, hogy szeresselek...
Annyi titkot súgok neked,
el ne áruld majd senkinek,
hajtsd a vállamra a fejed...
Kell egy barát mindenkinek...
Te leszel a Lelki Társam,
az egyetlen bizalmasom,
nézz a szemembe, hogy lássam,
titkaimat rád bízhatom...
Szemeidben csillag fénylik,
felmelegíti a lelkem,
szívemben száz virág nyílik,
sose menj el, maradj velem...
Írta:Törő Zsóka
Gyere, kicsit bújj most hozzám,
csak hogy jobban érezzelek,
beszélgessünk, bízd magad rám,
engedd meg, hogy szeresselek...
Annyi titkot súgok neked,
el ne áruld majd senkinek,
hajtsd a vállamra a fejed...
Kell egy barát mindenkinek...
Te leszel a Lelki Társam,
az egyetlen bizalmasom,
nézz a szemembe, hogy lássam,
titkaimat rád bízhatom...
Szemeidben csillag fénylik,
felmelegíti a lelkem,
szívemben száz virág nyílik,
sose menj el, maradj velem...
********************************
**Ha nem marad már SEMMI***….
Tegnapot dúdol a mai szél,
ahogy a BOLDOGSÁG VELE ÚTRA KÉL
marad a szürke világ,
nincsenek már színek,
szürke a nap,SZÜRKE A VIRÁG.
Szívedben nyár volt még,
ősz nélkül, faggyal jött a tél….
Szürke a hó, fehér sosem lesz már,
ünnep a kukában,ÜNNEP SEM LESZ MÁR.
Mikor lett az élet ilyen nehéz?
Egy pillanat alatt, vagy készült rá a ravasz?
Aljasul sompolygott a hátunk mögé,
gyáván támadott, szemtől nem lett volna rá esély!
MENNYIT ÉR EGY ÉLET?
Egy életbe beleférek?
És mi van,MI MARAD A SEMMI UTÁN?
Csak nézek ki fejemből fájón és bután.
Égbe szállt a kín utolsó hamudarabkája,
a remény szó nem szerepel már a szótárban.
HÁNY SZÍVDOBBANÁS EGY ÉLET?
MENNYIT BÍR EL EGY LÉLEK?
A jövő fiókja üresen áll,
üres a napom, az utcák, a világ.
Az asztalon ott a pohár,
hogy belőle ittál, csak én tudom már.
ISTENEM, BÁRCSAK MÉG IHATNÁL….
Nincsenek illatok, nincsenek hangok,
szemem semmit sem lát,
csak a lelkem látja a MOSOLYOD.
Kérdések bennem, sorakoznak egymás után,
pedig nincs válasz, válaszolni CSAK TE TUDNÁL!
Kezemből az idő homokként kifolyik már,
**KI FOG MOST, KI, VIGYÁZNI RÁM??????*
**Tenger folyik szememből,
lázadó vulkán lávája szívemből,
nyüszítek a sárban kínomban,
A KÖNNYCSEPPET LITERBEN MÉRIK VAGY KILÓBAN?
Terveinket viszi batyujában a Kaszás,
azt hiszi győzött, azt gondolja övé vagy már.
Utolsó erőmmel nyúlok utána,
fülébe súgom ordítva,
hogy a jövőt ellophatta,
de A MÚLTHOZ NINCS FEGYVERE, NINCS KULCSA!
Dacolok vele, arcába mondom
nem vihet mindent, a múltat nem adom!
A kis aljas pimasz, nem sejti nem tudja
HÁNY EMBER SZÍVE MOST TÉGED ELŐLE BÚJTAT.
Hány emberben hagytál lenyomatot,
hány emberben van nyomod.
Ha el akarna vinni, kösse fel a gatyaszárát,
millió emlék, sok száz ember,
bújtat el tőle téged,
SOHA NEM TALÁL MEG!
Mim volt, szívedbe útravalónak betettem,
angyalok jöttek érted, hogy szebb világba vigyenek,
VIRÁGOS MEZŐ S MÉZ ILLATÚ UTOLSÓ LEHELETED,
vidd magaddal az összes létező SZERETETET.
Szétüti a ködöt előtted a csillagpor,
mit adtál mindenkinek,ÖRÖK volt.
Sírnak a fák, sírnak a hegyek,
Csak a csillagok örülnek,
hisz otthonod most már ők lesznek.
A mindenség suttogja a neved,
hatalmas lélek, hatalmas szellem
a földön élt, dolgozott és szeretett egy EMBER**.
Tegnapot dúdol a mai szél,
ahogy a BOLDOGSÁG VELE ÚTRA KÉL
marad a szürke világ,
nincsenek már színek,
szürke a nap,SZÜRKE A VIRÁG.
Szívedben nyár volt még,
ősz nélkül, faggyal jött a tél….
Szürke a hó, fehér sosem lesz már,
ünnep a kukában,ÜNNEP SEM LESZ MÁR.
Mikor lett az élet ilyen nehéz?
Egy pillanat alatt, vagy készült rá a ravasz?
Aljasul sompolygott a hátunk mögé,
gyáván támadott, szemtől nem lett volna rá esély!
MENNYIT ÉR EGY ÉLET?
Egy életbe beleférek?
És mi van,MI MARAD A SEMMI UTÁN?
Csak nézek ki fejemből fájón és bután.
Égbe szállt a kín utolsó hamudarabkája,
a remény szó nem szerepel már a szótárban.
HÁNY SZÍVDOBBANÁS EGY ÉLET?
MENNYIT BÍR EL EGY LÉLEK?
A jövő fiókja üresen áll,
üres a napom, az utcák, a világ.
Az asztalon ott a pohár,
hogy belőle ittál, csak én tudom már.
ISTENEM, BÁRCSAK MÉG IHATNÁL….
Nincsenek illatok, nincsenek hangok,
szemem semmit sem lát,
csak a lelkem látja a MOSOLYOD.
Kérdések bennem, sorakoznak egymás után,
pedig nincs válasz, válaszolni CSAK TE TUDNÁL!
Kezemből az idő homokként kifolyik már,
**KI FOG MOST, KI, VIGYÁZNI RÁM??????*
**Tenger folyik szememből,
lázadó vulkán lávája szívemből,
nyüszítek a sárban kínomban,
A KÖNNYCSEPPET LITERBEN MÉRIK VAGY KILÓBAN?
Terveinket viszi batyujában a Kaszás,
azt hiszi győzött, azt gondolja övé vagy már.
Utolsó erőmmel nyúlok utána,
fülébe súgom ordítva,
hogy a jövőt ellophatta,
de A MÚLTHOZ NINCS FEGYVERE, NINCS KULCSA!
Dacolok vele, arcába mondom
nem vihet mindent, a múltat nem adom!
A kis aljas pimasz, nem sejti nem tudja
HÁNY EMBER SZÍVE MOST TÉGED ELŐLE BÚJTAT.
Hány emberben hagytál lenyomatot,
hány emberben van nyomod.
Ha el akarna vinni, kösse fel a gatyaszárát,
millió emlék, sok száz ember,
bújtat el tőle téged,
SOHA NEM TALÁL MEG!
Mim volt, szívedbe útravalónak betettem,
angyalok jöttek érted, hogy szebb világba vigyenek,
VIRÁGOS MEZŐ S MÉZ ILLATÚ UTOLSÓ LEHELETED,
vidd magaddal az összes létező SZERETETET.
Szétüti a ködöt előtted a csillagpor,
mit adtál mindenkinek,ÖRÖK volt.
Sírnak a fák, sírnak a hegyek,
Csak a csillagok örülnek,
hisz otthonod most már ők lesznek.
A mindenség suttogja a neved,
hatalmas lélek, hatalmas szellem
a földön élt, dolgozott és szeretett egy EMBER**.
*************************************
Egy pillanat
Egy pillanat, s az évek messze tűntek,
csak színes villanás ma már a múlt,
a karjaimban álmodik az égbolt,
hajamra ezüst csillag fénye hullt.
A Te szemedben erdők ébredése,
lépteid alá halk avar simul,
a fák lehajtják lombjaikat hozzád,
míg hajadra ezüst csillag fénye hull.
Kecsesen villan át az erdő mélyén
egy őz, s avarnak édes illata
legyint meg, érzed, s előttünk az álom:
varázsos, fényes nyári éjszaka.
Bagoly csapong mint elsuhanó árnyék,
róka surran a réten át felénk,
szentjánosbogarak tündértáncot járnak,
lábunkhoz költözött a csillagos ég.
Együtt nézzük, hogy bujdokol a hold
fák lombja közt, rezgő ezüst tükör,
válladhoz dőlve érzem sóhajod:
az éj csodája bennünk tündököl.
Ezt a csodát most elébed hoztam:
Tőled kaptam, megosztom most Veled,
az álmod élem én, és az én álmom
föléd hajol, s elringat, Édesem.
Egy pillanat, s az évek messze tűntek,
csak színes villanás ma már a múlt,
a karjaimban álmodik az égbolt,
hajamra ezüst csillag fénye hullt.
A Te szemedben erdők ébredése,
lépteid alá halk avar simul,
a fák lehajtják lombjaikat hozzád,
míg hajadra ezüst csillag fénye hull.
Kecsesen villan át az erdő mélyén
egy őz, s avarnak édes illata
legyint meg, érzed, s előttünk az álom:
varázsos, fényes nyári éjszaka.
Bagoly csapong mint elsuhanó árnyék,
róka surran a réten át felénk,
szentjánosbogarak tündértáncot járnak,
lábunkhoz költözött a csillagos ég.
Együtt nézzük, hogy bujdokol a hold
fák lombja közt, rezgő ezüst tükör,
válladhoz dőlve érzem sóhajod:
az éj csodája bennünk tündököl.
Ezt a csodát most elébed hoztam:
Tőled kaptam, megosztom most Veled,
az álmod élem én, és az én álmom
föléd hajol, s elringat, Édesem.
**************************************
Amikor szükségem van rád...
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni:
Egyetlen tovatűnő szívverés.
Amikor szükségem van rád
Kinyújtom karjaimat
és megérintelek, szerelmem.
Sosem tudtam, hogy mennyire szeretlek,
Ez tartott melegen éjjel és nappal.
Mérföldnyi és mérföldnyi üres tér köztünk,
A telefon nem helyettesítheti mosolyod,
De tudod, nem fogok örökké utazni,
Odakinn hideg van,
de tarts ki és tedd, amit én.
Amikor szükségem van rád
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni, baby: Egyetlen tovatűnő szívverés.
Nem könnyű, mikor vezet az utad
Szívem, ez egy nehéz teher,
mit cipelünk,
De tudod,
nem fogok egy életen át utazni,
Odakinn hideg van,
de tarts ki és tedd, amit én.
Ó, szükségem van rád!
Amikor szükségem van rád
Kinyújtom karjaimat és megérintelek, szerelmem.
Sosem tudtam,
hogy mennyire szeretlek,
Ez tartott melegen éjjel és nappal.
Amikor szükségem van rád
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni, baby:
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni:
Egyetlen tovatűnő szívverés.
Amikor szükségem van rád
Kinyújtom karjaimat
és megérintelek, szerelmem.
Sosem tudtam, hogy mennyire szeretlek,
Ez tartott melegen éjjel és nappal.
Mérföldnyi és mérföldnyi üres tér köztünk,
A telefon nem helyettesítheti mosolyod,
De tudod, nem fogok örökké utazni,
Odakinn hideg van,
de tarts ki és tedd, amit én.
Amikor szükségem van rád
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni, baby: Egyetlen tovatűnő szívverés.
Nem könnyű, mikor vezet az utad
Szívem, ez egy nehéz teher,
mit cipelünk,
De tudod,
nem fogok egy életen át utazni,
Odakinn hideg van,
de tarts ki és tedd, amit én.
Ó, szükségem van rád!
Amikor szükségem van rád
Kinyújtom karjaimat és megérintelek, szerelmem.
Sosem tudtam,
hogy mennyire szeretlek,
Ez tartott melegen éjjel és nappal.
Amikor szükségem van rád
Csak lehunyom szemeimet
és veled vagyok,
És minden, amit annyira szeretnék neked adni, baby:
Egyetlen tovatűnő szívverés.♥
**********************************
Vallomás
Hát ,hogy is mondjam el én tenéked,
azt mit önmagam előtt is féltek,
szavak nélkül is értek?!
Szívem összes lángjával követlek,
megforgatlak a szélben,
s összeolvadunk...
Hát, hogy is mondjam,meséljem,
hogy is suttogjam,dúdoljam tenéked?!
Azokat a fénytől égő éjszakákat,
karomba kapaszkodó vágyat,
könnyeidet letörlő álmom!
Hallod?!
Kérjem,hogy hallgass meg végre?!
Hisz mesélnék,kiáltanék csak is néked!
Üvölt bennem a szerelem,
s elmesélném,belesírnám füledbe Kedvesem..
Hát ,hogy is mondjam el én tenéked,
azt,hogy élni is már benned élek!
Benned lélegzek,s szívem
szíveddel helyet cserélt!
Ah,ha elvinnéd , biz megszűnnék élni én...
Hát ,hogy is mondjam el én tenéked,
azt mit önmagam előtt is féltek,
szavak nélkül is értek?!
Szívem összes lángjával követlek,
megforgatlak a szélben,
s összeolvadunk...
Hát, hogy is mondjam,meséljem,
hogy is suttogjam,dúdoljam tenéked?!
Azokat a fénytől égő éjszakákat,
karomba kapaszkodó vágyat,
könnyeidet letörlő álmom!
Hallod?!
Kérjem,hogy hallgass meg végre?!
Hisz mesélnék,kiáltanék csak is néked!
Üvölt bennem a szerelem,
s elmesélném,belesírnám füledbe Kedvesem..
Hát ,hogy is mondjam el én tenéked,
azt,hogy élni is már benned élek!
Benned lélegzek,s szívem
szíveddel helyet cserélt!
Ah,ha elvinnéd , biz megszűnnék élni én...
*******************************
Álmodni hívlak most: gyere, jöjj velem;
csak hunyd le két szemed, és fogd meg két kezem.
Rugaszkodj el bátran - lelked könnyű pihe,
s vágyad elég erős, hogy bárhová elvigye.
Múlt emlékeihez... Nem kell már, hogy fájjon;
vagy jövő reményihez, hol kétség sose bántson.
Nincsen mitől félned: álom ez, csak álom:
minden, mi körülvesz, szépségből szőtt bársony.
Álmodni hívlak, mert én is álmodom;
szállok képzeletből kovácsolt szárnyakon,
míg az otthonérzés fel nem támad bennem,
vidáman harsogva: ilyennek kell lennem!
Álom ez, csak álom... A tied, az enyém;
ölelő karjait hívón tárja felém,
míg káprázat fényében tündökölve ragyog.
Gyere, álmodj velem... **Mert a tiéd vagyok**.
csak hunyd le két szemed, és fogd meg két kezem.
Rugaszkodj el bátran - lelked könnyű pihe,
s vágyad elég erős, hogy bárhová elvigye.
Múlt emlékeihez... Nem kell már, hogy fájjon;
vagy jövő reményihez, hol kétség sose bántson.
Nincsen mitől félned: álom ez, csak álom:
minden, mi körülvesz, szépségből szőtt bársony.
Álmodni hívlak, mert én is álmodom;
szállok képzeletből kovácsolt szárnyakon,
míg az otthonérzés fel nem támad bennem,
vidáman harsogva: ilyennek kell lennem!
Álom ez, csak álom... A tied, az enyém;
ölelő karjait hívón tárja felém,
míg káprázat fényében tündökölve ragyog.
Gyere, álmodj velem... **Mert a tiéd vagyok**.
**Én meg a Tiéd** **SZERETLEK !**
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése