*A szerelemhez*

A szíved egy város és én örökké elveszni vágyom benne)
Olyan hamar eltelt ez az idő,
s még így sem elég,
hogy elmondjam mennyire szeretlek.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyen heves,
ilyen igaz ez az érzés,
amit te csókoltál s csókolsz belém ennyi idő óta.
Tudom, hogy te vagy az otthon... minden egyes része.
Tudom, hogy ez az út, ami hozzád vezet megannyi
akadályt hordoz, de mindenen túl megyek értünk... érted.
Nincs olyan, hogy nem, nincs, hogy elég. Muszáj
ez a telhetetlenség, hisz úgy sem tudnék betelni veled,
mert minden egyes nap csodának látlak. Veled ébredek,
veled alszom el, s minden pillanatnyi rád gondolás
olyan kellemes érzésekkel simogat, arcon csókol,
könnyeket csal a szemembe, mert te vagy az egyetlen.
Talán túlzásnak hangzik, de így érzem. Ha ez mind
bűn, akkor én bizony bűnös vagyok, de még mennyire.
Nem gondoltam volna, nem sejtettem, hogy te jönni fogsz.
Ezzel kapcsolatban már mindent eldobtam, aztán megmentettél.
Megmentettél, előrébb juttattál és odatereltél, ahol
lennem kell, de van még egy fontos rész, ahol te vagy.
Oda igyekszem. Hozzád. Hozzád, hogy végre teljességgel
együtt lehessünk, hogy végre hazaérjek, hogy otthon legyek
és ne kelljen tovább már mennem. Ott van a végcél nálad,
melletted.
Te vagy a minden, az ÉLET! A való! Te vagy az...
A SZERELEM!
Papp Ádám
SZERETLEK EGYETLENEM !