Szívek harca
Ez a szív, mely már annyit szenvedett,
Ez a szív, amely már látott minden keservet,
Ez a szív, mely egyszer kővé meredt,
Ez a szív, nem ismert mást, csak hideget.
Ez a szív, mely nevetett mások gyengeségén,
Ez a szív, mely nem hitte, egyszer érezhet még,
Ez a szív, mely egyszer kettétört,
Ez a szív, mely sok másikat meggyötört.
Most ez a szív a fellegekben szárnyal,
Most ez a szív megbékélt a világgal,
Most ez a szív meglágyulhat érte,
Most ez a szív érezhet is végre.
Most ez a szív nem nevet másokon,
Most ez a szív csak mereng álmodón,
Most ez a szív talán összeforr,
Most ez a szív segít egy másikon.
Mert az a szív is sokat szenvedett,
Mert az a szív is megkeseredett,
Mert az a szív is rideg mint a kő,
Mert az a szív is hideg jégmező.
Mert az a szív is nevetett eleget,
Mert az a szív is kerülte az érzelmet,
Mert az a szív is ketté van törve,
Mert az a szív is másokét gyötörte.
Most az a szív is szárnyal de szenved,
Most az a szív is békét kötne, de nem mer,
Most az a szív is meglágyulhatna értem,
Most az a szív is érezhetne vélem.
Most az a szív is keresi a helyét,
Most az a szív is elvesztette fejét,
Most az a szív is összeforrhatna végre,
Most az a szív is segítene, ha nem félne.
Mi lesz, ha két ilyen szív egymásra talál?
Mivé lesznek…egymás gyógyítóivá talán?
Hisz egy helyről jöttek, egyfélék voltak,
S együtt megpróbálnak hátat fordítani a múltnak.
Bölcsen, nézik a mát, a jövőt nem kutatják,
Kiélvezik e rózsaszín köd minden pillanatát.
Nem néznek a jövőbe…nem várják a feketét,
Csak ha szükség van rá, megfogják egymás kezét
Ez a szív, mely már annyit szenvedett,
Ez a szív, amely már látott minden keservet,
Ez a szív, mely egyszer kővé meredt,
Ez a szív, nem ismert mást, csak hideget.
Ez a szív, mely nevetett mások gyengeségén,
Ez a szív, mely nem hitte, egyszer érezhet még,
Ez a szív, mely egyszer kettétört,
Ez a szív, mely sok másikat meggyötört.
Most ez a szív a fellegekben szárnyal,
Most ez a szív megbékélt a világgal,
Most ez a szív meglágyulhat érte,
Most ez a szív érezhet is végre.
Most ez a szív nem nevet másokon,
Most ez a szív csak mereng álmodón,
Most ez a szív talán összeforr,
Most ez a szív segít egy másikon.
Mert az a szív is sokat szenvedett,
Mert az a szív is megkeseredett,
Mert az a szív is rideg mint a kő,
Mert az a szív is hideg jégmező.
Mert az a szív is nevetett eleget,
Mert az a szív is kerülte az érzelmet,
Mert az a szív is ketté van törve,
Mert az a szív is másokét gyötörte.
Most az a szív is szárnyal de szenved,
Most az a szív is békét kötne, de nem mer,
Most az a szív is meglágyulhatna értem,
Most az a szív is érezhetne vélem.
Most az a szív is keresi a helyét,
Most az a szív is elvesztette fejét,
Most az a szív is összeforrhatna végre,
Most az a szív is segítene, ha nem félne.
Mi lesz, ha két ilyen szív egymásra talál?
Mivé lesznek…egymás gyógyítóivá talán?
Hisz egy helyről jöttek, egyfélék voltak,
S együtt megpróbálnak hátat fordítani a múltnak.
Bölcsen, nézik a mát, a jövőt nem kutatják,
Kiélvezik e rózsaszín köd minden pillanatát.
Nem néznek a jövőbe…nem várják a feketét,
Csak ha szükség van rá, megfogják egymás kezét
*******************************************
LIEBE ATTILA - *JÁTSSZ EL EGY DALT*
Amikor nem simogatnak a napsugarak, mert lustábban kel fel a nap,
Amikor nem hallatszik tücsökhegedű, mert fakóbban zöldell a fű,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor nem csengetnek rád a barátok, mert kihűltek már a régi álmok,
Amikor ürességtől hideg az ágyad, mert ellustultak benned a vágyak,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor hiába vársz egy őszinte szóra, mert por rakódott rá a jóra,
Amikor eleged van magad körül mindenből, mert csak a neheze jut az életből,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor már csak feledés az élet, s nem férnek bele lázadó remények,
Mikor mindenki mást mond, mint amit gondol, s lelkedben a meg nem értés tombol,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor nem nézel körbe, mert körbe nézni fáj, mert fáradt, sápadt, s kiégett a táj,
Amikor nem férsz bele abba a körbe, ahonnan rád néznek utálva, s röhögve,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor csak vagy, mintha nem is lennél, s már reggel az esti gondokkal keltél,
Amikor már nem emlékszel arra a napra, mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor igaznak festi arcát a hazugság, szégyenlős szemüket az égiek is lehunyják,
Amikor hűvös fuvallattal készül a vihar, testedből, lelkedből minden érzést kicsavar,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor ostoba törvények ostroma ver nyakon, elítélnek, megítélnek gőgösen, s vakon,
Amikor magadra maradsz a magad igazával, s nem rendelkezel már sem házzal, sem hazával,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Játssz el egy dalt csak úgy magadnak, halkan, játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban!
Játszd azt, hogy mosolyogsz, s nem érdekel semmi,
Játszd, hogy érdemes mindennap embernek lenni!
Játssz koldust vagy királyfit, játszd, hogy nem ördög, de Isten irányít!
Játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
Játszd, hogy fárad az Isten, de még bízik!
Játszd, hogy jobb lesz, játszd, hogy szebb lesz, játszd, hogy még lesz!
Játssz el egy dalt, csak úgy csendben, magadnak!
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
Amikor nem simogatnak a napsugarak, mert lustábban kel fel a nap,
Amikor nem hallatszik tücsökhegedű, mert fakóbban zöldell a fű,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor nem csengetnek rád a barátok, mert kihűltek már a régi álmok,
Amikor ürességtől hideg az ágyad, mert ellustultak benned a vágyak,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor hiába vársz egy őszinte szóra, mert por rakódott rá a jóra,
Amikor eleged van magad körül mindenből, mert csak a neheze jut az életből,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor már csak feledés az élet, s nem férnek bele lázadó remények,
Mikor mindenki mást mond, mint amit gondol, s lelkedben a meg nem értés tombol,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor nem nézel körbe, mert körbe nézni fáj, mert fáradt, sápadt, s kiégett a táj,
Amikor nem férsz bele abba a körbe, ahonnan rád néznek utálva, s röhögve,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor csak vagy, mintha nem is lennél, s már reggel az esti gondokkal keltél,
Amikor már nem emlékszel arra a napra, mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor igaznak festi arcát a hazugság, szégyenlős szemüket az égiek is lehunyják,
Amikor hűvös fuvallattal készül a vihar, testedből, lelkedből minden érzést kicsavar,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Amikor ostoba törvények ostroma ver nyakon, elítélnek, megítélnek gőgösen, s vakon,
Amikor magadra maradsz a magad igazával, s nem rendelkezel már sem házzal, sem hazával,
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak, halkan!
Segít elfeledni, hogy valahol baj van...
Játssz el egy dalt csak úgy magadnak, halkan, játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban!
Játszd azt, hogy mosolyogsz, s nem érdekel semmi,
Játszd, hogy érdemes mindennap embernek lenni!
Játssz koldust vagy királyfit, játszd, hogy nem ördög, de Isten irányít!
Játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
Játszd, hogy fárad az Isten, de még bízik!
Játszd, hogy jobb lesz, játszd, hogy szebb lesz, játszd, hogy még lesz!
Játssz el egy dalt, csak úgy csendben, magadnak!
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
********************************************************
Vörösmarty Mihály: AZ EMBEREK
1
Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
2
Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
3
És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!
4
És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
5
Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!
6
Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
7
Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
1846. május előtt
1
Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,Könyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény;
Nincsen remény!
2
Hallátok a mesét: a népnek
Atyái voltanak,
S amint atyáik vétkezének,
Ők úgy hullottanak:
A megmaradt nép fölsüvölt:
Törvényt! s a törvény újra ölt.
Bukott a jó, tombolt a gaz merény:
Nincsen remény!
3
És jöttek a dicsők, hatalmas
Lábok törvény felett.
Volt munka: pusztított a vas!
S az ember kérkedett.
S midőn dicsői vesztenek,
Bújában egymást marta meg.
S a hír? villám az inség éjjelén:
Nincsen remény!
4
És hosszu béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora:
Sovár szemmel néz ég felé,
Mert hajh a föld! az nem övé,
Neki a föld még sírnak is kemény:
Nincsen remény!
5
Mi dús a föld, s emberkezek még
Dúsabbá teszik azt,
És mégis szerte dúl az inség
S rút szolgaság nyomaszt.
Így kell-e lenni? vagy ha nem,
Mért oly idős e gyötrelem?
Mi a kevés? erő vagy az erény?
Nincsen remény!
6
Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!
7
Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!
1846. május előtt
**********************************************
*Nincs nagyobb*
*
Nincs nagyobb áldás, mint téged szeretni,
harmatos rét fövenyén melletted pihenni.
Veled együtt nézni az égen a csillagot,
amit egymásból nekünk a Jó Isten átadott.
*
Nincs nagyobb öröm, mint látni nevetni,
boldog pillantásod tükrébe merülni.
Nézni, ahogy kedved szárnyal a magosba,
Veled együtt hullani tengernyi habokba.
*
Nincs nagyobb átok, mint örökre feledni
szemedben a lángot, hagyni kihunyni.
Mert nélküled hagyni elmúlni a létet...
olyan lesz a holnap, mint az utolsó ítélet!
*
Paks, 2015. november 15.
*
Nincs nagyobb áldás, mint téged szeretni,
harmatos rét fövenyén melletted pihenni.
Veled együtt nézni az égen a csillagot,
amit egymásból nekünk a Jó Isten átadott.
*
Nincs nagyobb öröm, mint látni nevetni,
boldog pillantásod tükrébe merülni.
Nézni, ahogy kedved szárnyal a magosba,
Veled együtt hullani tengernyi habokba.
*
Nincs nagyobb átok, mint örökre feledni
szemedben a lángot, hagyni kihunyni.
Mert nélküled hagyni elmúlni a létet...
olyan lesz a holnap, mint az utolsó ítélet!
*
Paks, 2015. november 15.
*************************************
❤️❤️*Fogd a kezem*.❤️❤️....
Nyári záporként tűntél fel életemben,
Most valóságként élem a napot,
Ahogy szellő érinti a fán a lombot,
Én most is, melletted vagyok.
Ha leszáll az est, s szobádban
Visszacseng hangom, mit itt hagyok,
Hunyd le szemed, s repülj hozzám,
Mert én mindig, melletted vagyok.
Szívemmel érzem, mit te is érzel,
Lelked ha szárnyal, vagy valami fáj,
Repülök Veled a képzelet szárnyán,
Csak fogd a kezem, s nincs akadály.
Ha csak arra vágysz, figyeljek Rád,
Megteszem én, mert Te is, ezt adod,
Gondolatban most csendben átölellek,
Mert én most is Néked, itt vagyok.
Hunyd le szemed, s a képzelet virágát
Csokorba kötve szerényen átadom..
Szeretetből kötök rá kék szalagokat,
Mert én most is, itt vagyok.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Ne borítsa könny szemed.
Kérlek, emeld fel fejed.
S tudd, itt vagyok veled,
ha kell, örökké fogom kezed.
Csak lássam szemed ragyogni,
lássam személyiséged szépen szárnyalni.
Lássam, ahogy világomban hercegnőként,
boldog mosollyal arcodon tündökölsz.
S erős nőként, bút-bánatot üldözve,
szíved boldogságtól repdesve
ragyogja be a napfényt, a mezőt, a virágot,
add meg nekem ezt a gyönyörű világot.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Nyári záporként tűntél fel életemben,
Most valóságként élem a napot,
Ahogy szellő érinti a fán a lombot,
Én most is, melletted vagyok.
Ha leszáll az est, s szobádban
Visszacseng hangom, mit itt hagyok,
Hunyd le szemed, s repülj hozzám,
Mert én mindig, melletted vagyok.
Szívemmel érzem, mit te is érzel,
Lelked ha szárnyal, vagy valami fáj,
Repülök Veled a képzelet szárnyán,
Csak fogd a kezem, s nincs akadály.
Ha csak arra vágysz, figyeljek Rád,
Megteszem én, mert Te is, ezt adod,
Gondolatban most csendben átölellek,
Mert én most is Néked, itt vagyok.
Hunyd le szemed, s a képzelet virágát
Csokorba kötve szerényen átadom..
Szeretetből kötök rá kék szalagokat,
Mert én most is, itt vagyok.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Ne borítsa könny szemed.
Kérlek, emeld fel fejed.
S tudd, itt vagyok veled,
ha kell, örökké fogom kezed.
Csak lássam szemed ragyogni,
lássam személyiséged szépen szárnyalni.
Lássam, ahogy világomban hercegnőként,
boldog mosollyal arcodon tündökölsz.
S erős nőként, bút-bánatot üldözve,
szíved boldogságtól repdesve
ragyogja be a napfényt, a mezőt, a virágot,
add meg nekem ezt a gyönyörű világot.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
ANYÁK NAPJÁRA
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
******************
Édesanyám, köszöntelek
most e meghitt ünnepen,
azt kívánom most és mindig,
mindig maradj meg nekem.
(Devecsery László)
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.
(Ágh István)
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.
(Donászy Magda)
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
(Létay Lajos)
Szeresd, becézd hát édes anyukádat,
ő a földön a legdrágább kincs.
Csak akkor tudod, mi a bú, a bánat,
Ha egyszer ő - Isten őrizz - nincs!...
Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom,
De kolduskunyhó lehetne tanyám,
Ha még egyszer - úgy mint te, kispajtás -
Csókolhatnám édes, édes, édes jó anyám!...
(Lakner Artúr)
A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! -
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet.
(Dsida Jenő)
Anyukám jó reggelt, Így köszönt a lányod,
Nyílnak már a réten tarkaszín virágok.
Úgy ver most a kis szívem, kalimpál, mint motor,
Kislányod helyett beszéljen a csokor.
(Mészáros Piroska)
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely.
(Weöres Sándor)
***************************
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
******************
Édesanyám, köszöntelek
most e meghitt ünnepen,
azt kívánom most és mindig,
mindig maradj meg nekem.
(Devecsery László)
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó-
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.
(Ágh István)
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.
(Donászy Magda)
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
(Létay Lajos)
Szeresd, becézd hát édes anyukádat,
ő a földön a legdrágább kincs.
Csak akkor tudod, mi a bú, a bánat,
Ha egyszer ő - Isten őrizz - nincs!...
Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom,
De kolduskunyhó lehetne tanyám,
Ha még egyszer - úgy mint te, kispajtás -
Csókolhatnám édes, édes, édes jó anyám!...
(Lakner Artúr)
A legáldottabb kéz a földön
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet! -
Némán, nagy, forró áhitattal,
Csókolom meg a kezedet.
(Dsida Jenő)
Anyukám jó reggelt, Így köszönt a lányod,
Nyílnak már a réten tarkaszín virágok.
Úgy ver most a kis szívem, kalimpál, mint motor,
Kislányod helyett beszéljen a csokor.
(Mészáros Piroska)
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely.
(Weöres Sándor)
***************************
Márai Sándor: Mennyből az angyal ( 2017 Október 23 )
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
*************************************
Kun Magdolna : Veled szeretnék megöregedni
Kun Magdolna : Veled szeretnék megöregedni
Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön-külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd !
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten két keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön-külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd !
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
20
‹
›
2018. 05. 06.
4 fotó - Album megtekintése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése