Keresztet a földön minden ember kap ,
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat !
Születhet kunyhóban, avagy palotában,
elkészítve várja az ő keresztfája!
Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
mint vérzik a válla, s hogy sebes a háta!
Van, aki alázattal és lehajtott fővel,
viszi a keresztjét krisztusi erővel.
Van, aki könnyen hordja s még nevet is hozzá,
míg a másik zokog, s le a földre rogy!
Van, aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki zokogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, s ha lehet, leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja.
Van, aki félrenéz: hol jobbra, hol balra,
és segit társain, segit, mert akarja.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni hej, sehogysem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
s ó csodák csodája, újra nőtt előttem.
Így aztán fölvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyöngült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.
Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Akartam feledni, napsütötte tájon,
de keresztem fája ott is velem volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése