„Amikor megcsókolsz, Gwendolyn Shepherd, az olyan, mintha elveszteném a kapcsolatot a szilárd talajjal. Fogalmam sincs, hogyan csinálod, vagy hol tanultad. Ha egy filmből, akkor mindenképpen meg kell néznünk együtt. – Egy pillanatra elhallgatott. – Amit tulajdonképpen mondani akartam: amikor megcsókolsz, akkor semmi mást nem akarok többé, mint téged érezni, és a karomban tartani.”
2.Szárnyak és pusztulás udvara
„Még ötszáz évig vártam volna rád. Ezer évig. És ha csak ez a pár hónap adatott meg nekünk, már ennyiért is megérte várni.”
3.Az idegen
„– Nem te vagy az első lány, akit megcsókoltam – mondta lágyan. – De esküszöm, te leszel az utolsó.”
4.Pokolba a jópasikkal!
„Egyetlen olyan fiú sincs a földön, aki hozzád lenne mérhető. Akinek annyira gyönyörű lenne a tekintete, mint a lelke. Akibe olyan szerelmes tudnék lenni, mint amennyire beléd vagyok.”
5. A gonosz király
„– Gyűlöllek – mondom, de cirógatóan bukik ki a számon. Újra és újra elismétlem. Litánia. Igézet. Védelem az ellen, amit valójában érzek. – Gyűlöllek. Gyűlöllek. Gyűlöllek.
Erősebben csókol.
– Gyűlöllek – lehelem a szájába. – Annyira gyűlöllek, néha semmi másra nem tudok gondolni.”
6, Veled minden hely ragyogó
„Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben.”
7.Éjfél kisasszony
„– Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel. Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik. Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a füledbe cseng, a szavai örökké a fejedben járnak. Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek. És nem tartod őt tökéletesnek, hanem ismered minden hibáját, tudod róla a teljes igazságot, felfedezed a legrejtettebb titkait, de mindez nem ijeszt el tőle; sőt ettől csak még jobban szereted őt, mert nem vágysz a tökéletességre. Csakis őt akarod.”
8.Csillagainkban a hiba
„Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.”
9.A nap is csillag
„Ma reggel még nem ismertelek, most pedig már nem is emlékszem arra, milyen volt nem ismerni téged.”
10.Kapcsolatpróba
„Annyira igazad volt! Sok mindenben. Gyengének hittelek, de erősebb vagy nálam. És bármennyire is nyálas leszek, kimondom. Nekem nem kell más. Mert te az enyém vagy, és én a tiéd.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése