Elindultam haza, a nagyszülői házba
A nagymama élt itt, egyedül a magányban
A nyáron eltávozott, nem búcsúztam tőle
Ő sem hallott, már régen felőlem
Az ajtóban megálltam, a kert felé néztem
Hűséges kutyája, hangját felidéztem
Ő is megpihent már, a kert végében
Kis kereszt hantján a diófa tövében.
Beléptem az ajtón, anyám elkísért
Kereste a szavakat, de nem volt miért
A nyomasztó csend, körülvett bennünket
Elmondott mindent, nem találtuk helyünket
Beléptem szobájába, a keskeny vánkosán
Rojtos takarója, megkopott az idő során
Odabent félhomály, s szokatlan csend
Asztalon üres csupor, békésen pihent
Leültem a székre, az egyik sarokban
Rágondoltam rögtön, azokra a dalokra
Amelyeket nekem, egykoron énekelt
Ha szomorú voltam, szívembe derűt lehelt
Anyám hideg kezét, a vállamra tette
Remegő hangjával, a csendet hessegette
Tudod a mama, az utolsó napokban
Csak téged várt, hogy megjelenj otthonunkban
Kirohantam gyorsan, nem volt levegőm
A szívem elszorult, elhagyott az erőm
Szeretteit az ember, nem felejti el
Tanú rá a könnycsepp, mely arcára csókot lehel.
.
2020. 02.17.
💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝💝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése