Réges-régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti
mese gyanánt.
Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a
bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát (Kovács P.
József) kérték fel a mesemondásra.
- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően bemondó - Fecske anyó
vagyok... - folytatta,
és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a
statívot a röhögéstől.
A mesélő folytatta: - ...itt ülök a a tojásaimon... - a korabeli
kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és
kellékes halkan kiosont a folyosóra,
majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a
következő mondat után hagyta el a stúdiót: - ...és a fészekből kilóg a
szép villás farkam...
********************
Pécs, Nagy Lajos Gimnázium.
Buszos osztálykirándulás keretében viszik a diákokat a kaposvári
Csiky Gergely Színház, Dózsa György című színdarabjának előadására.
Az út kb. 1.5 óra. Időben el is indulnak, ám a busz defektet kap
és a szókimondó buszsofőrnek egy órájába telik kicserélni a kereket.
Így már nem érnek oda időben, csak amikor már javában folyik az előadás.
Nosza, annyi baj legyen, a jegyek ki vannak fizetve, a helyek
fenntartva, mind a negyven ember, élén sofőrünkkel megpróbálja
laposkúszásban elfoglalni a székeket.
Az előadásnak pont ebben a pillanatában ér a szövegkönyv ahhoz a
részhez, amikor a jobbágysereget verbúváló Dózsa így kiált fel:
- Hol késtetek, Parasztok?
Mire hősünk magára véve a felszólítást, így vág vissza:
- Hát lerobbant a buszunk, te köcsög!!!
***********************
Beálltam egy zsúfolt parkolóba és leengedtem az ablakot, hogy a
hátsó ülésen nyújtózkodó kutyusom kapjon elég levegőt.
Nem akartam, hogy utánam induljon, megálltam hát a járdán és
visszamutatva rá, határozottan azt mondtam:
- Ott maradsz! Érted?? Maradsz! Ma radsz!!
Egy közeli autó vezetője, látva, hogy szőke vagyok, csodálkozva
végigmért, majd megszólalt:
- Csak be kell húznia a kéziféket!
*****************************
Pesti utca. Rohan egy faszi mint egy őrült, utána rohan egy rendőr.
Előlép a tömegből a nap hőse és iszonyúan elgáncsolja a rohanó fickót.
A rendőr erre ügyet sem vetve elrohan mellettük és felugrik az
utolsó pillanatban a buszmegállóban épp indulni készülő buszra.
A fickó is a buszhoz futott...
****************************
Egyik nap az iskolában egy fényképész csoportképet készített az osztályról.
A tanító néni megpróbálja rávenni a gyerekeket, mindenki vegyen a képből.
- Képzeljétek el, milyen jó lesz, ha majd felnőttök, előveszitek a
képet és azt mondjátok, itt van Judit,ő orvos. Ez meg Gábor, ő
autószerelő.
Hátulról egy vékonyka hang:
- És itt a tanárnő, ő meg halott.
*************************************
Egy fiatalember lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket.
Egy nappal az érettség i vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a
történelem tételekre nem maradt ideje.
"Mentsük, ami menthető!"- alapon EGY tételt azért megtanul,
mégpedig a 13-as számút, ettől rögtön elmúlt a félelme.
Másnap, amikor a 8-as számú történelem tételt húzta, egy hirtelen
mozdulattal visszadugta a többi közé.
- Na-na fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta?
- A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam.
- Ilyen nincs!!! Tessék, mondja csak el a 13-as téte lt!
A fiatalember jelesre vizsgázott.
***************************************
Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző
nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
- Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél?
Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a
forgatás helyszínét, annyira röhögtek
a zavarba jött bemondónő pedig a jövőben kétszer is meggondolja,
mielőtt beszél...
*************************************
Az egyik amerikai egyetemen egy srác egyáltalán semmit nem
tanult a filozófia szigorlatára.
A
dolgozat témája a következő volt: Fogalmazza meg, mi a bátorság!
A srác végül csak ennyit írt a papírra: This (=ez), és beadta.
Csak az övé lett ötös dolgozat!
*****************************************
VIZSGAKÉRDÉS
Két diák, a hétfői vizsgája előtt, a Balatonra utazott szórakozni.
Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte semmit
nem tanultak a vizsgájukra - valamit tenniük kellett.
Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak idöben odaérni a
vizsgára, mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik időpontot kértek.
A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy
vizsgaidőpontot.
A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában.
A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a vizsgalapokat.
Két kérdés volt a vizsgalapon:
Az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: "Melyik kerék?" (90 pont).
*****************************
A NYERTES ESSZÉ
Egy egyetemi író-osztályban pályázatot hirdettek.
A feladat az volt, hogy írjanak egy rövid értekezést, ami az
alábbi elemeket tartalmazza:
1..Vallás 2.Királyság 3.Szex 4.Rejtély.
A díjnyertes esszé ez volt:
"Úristen! - kiálltott fel a királynő. - Terhes vagyok! De vajon kitől?"
******************************
Állitólag ez is megtörtént,és fel is jegyezték az amerikai
haditengerészet egyik rádiózási naplójában:
- Azonnal térjen ki észak felé 15 fokkal.
- Javaslom,hogy ön térjen ki dél felé 15 fokkal.
- Megismétlem,térjen ki észak felé 15 fokkal, máskülönben összeütközünk.
- Én nem tudok kitérni, térjen ki ön 15 fokkal...
- Én az amerikai haditengerészet tisztje,az amerikai flotta egyik
hajójának kapitánya vagyok! Utoljára mondom,térjen ki!
- Én pedig a szolgálatos, a világítótoronyban...
*************************************
Egy golfklubban volt olvasható a következő szöveg:
1. A hát egyenes, lábak enyhén hajlítva, mindkét talp a földön.
2. Két kézzel, laza csuklóval tart.
3. A fej lefelé néz.
4. Gyorsan hátracsapni tilos!
5. Vigyázzon a vízre!
6. Igyekezzen nem eltalálni senkit!
7. Ha túl hosszúra sikerülne, figyelmeztesse az elöl állókat!
8. Ne álljon közvetlenül senki elé!
9. Maradjon csendben, ne zavarjon másokat a koncentrálásban!
10. Ne lóbálja feleslegesen mások orra előtt!
...és most: öblítse le a piszoárt, és menjen ki a WC-ből!
***************************************
Amikor a NASA elkezdett asztronautákat küldeni az űrbe,
hamarosan rájöttek, hogy a golyóstoll nem működik gravitáció nélkül.
Hogy megküzdjenek ezzel a súlyos problémával, a NASA-kutatók
kifejlesztettek egy olyan tollat
ami ír gravitáció nélkül, fejjel lefelé, víz alatt, és majdnem
minden felületen,
mint pl. üvegen, valamint fagypont
és 300°C között bármilyen hőmérsékleten.
Mindez egy évtizedbe és 12 milliárd dollárba került.
...
Az oroszok ceruzát használtak!
*******************************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése