**KERESTELEK**
Kerestelek a mezei virágok illatában, amit a lágy szellő visz tova.
Kerestelek az otthoni utak szürke porában, ami elvezetne bárhova.
Kerestelek a kövek mélyén, eonok tüzének a börtönébe zárva.
Kerestelek csendes némaságban, nappal kiáltva bele a sötét éjszakába.
Kerestelek az éjszakában, pírral arcodon, mint a pirkadó hajnal.
Kerestelek felhők felett a fellegekben, akár egy szárnyatörött angyal.
Kerestelek a lét szövetébe varrva, létezésed pillanatára várva.
Kerestelek gyermeki szemek mögött, aminek él még a csillogása.
Kerestelek színes szívárványban, délibábban, megfoghatatlan valamin.
Kerestelek romos házakra festve, amiben üde volt minden szín.
Kerestelek gyengeségben, erőben érezve, ahogy megfeszül az ín.
Kerestelek verssorok közé rejtve, üteme dallam, dallama dalban rím.
Kerestelek édes ajkak édes énekében, amitől ajkad piros-rózsaszín.
Kerestelek szerelmes öleléssel, amely égig emel, a csókja mégis kín.
Kerestelek egyetlennek a temérdek sokaságban állva egyedül.
Kerestelek a zene ritmusában, ahol a sóhaj, égi hárfán játszik, lágyan hegedül.
Kerestelek tudást szomjúhozva, tetőled megittasulva részegen.
Kerestelek féltérden áldásodra várva, várva jöjjön a megváltó kegyelem.
Kerestelek összetört szívvel, megannyi összetört szívnek a mélyén.
Kerestelek a kezdetben, alfában és omegában végül, mindennek a végén.
Kerestelek mindenhol és mindenkor, tudván, hogy megtalállak végül.
Kereslek szűntelen, míg a lelkem, utolsó szikralángban kialudva... végleg elszenderül.
Varjú Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése