Édes verejték illata terjeng a levegőben,
Testünk nyoma még ott van a lepedőben,
Összegyűrt szövet ezernyi ránca,
Heves szerelmünk vad,buja tánca.
Míg fénylő testtel csúszunk egymás karjába,
Ledőlni látszik a szerelem oltára,
Mert a vágy ostromolja, remeg az oszlopa,
Tombol köztünk az édes erotika.
Finoman és lassan , csak szépen, csendesen,
Érzem lágy kezeidet a testemen,
Matató újjak indulnak útjukra,
Mindent elsöprő felfedező túrára.
Melyek megtalálnak minden zeg- zugot,
Mitől minden érzékszervünk fellobog ,
Megáll az idő, mintha sose érhetne véget,
A csókok tüze oly hevesen , oly forrón éget.
Mégsem ejtenek sebeket, adnak édes ízeket,
Mellyekkel elhalmozom feszülő testedet,
S ez tudom oly jó nekem s oly jó neked,
Tudom hogy élvezed, látszik az arcodon.
Piciny sóhajok törnek fel a torkodon,
Hát ne habozz, engedd őket az útjukra,
Úgy vágyom ezekre a hangokra,mi fülemnek
Muzsika, a szerelem dallama!
Kétszólamú duett, melyet együtt játszunk,
Egymásnak szerezzük, egymástól várjuk,
Nem létezik semmi, nincsenek tabuk,
Csak te meg én, kizárjuk a világot, nem zavarhat
Semmi sem, nem tílthatja meg senki sem!
Nem engeded, és én sem engedem,
Áramütések száguldoznak a testemen,
Ölel két erős kar, tudja hogy mit akar,
Csak velem lenni, velem egyesülni,
S percekig szállni, messze elrepülni.
Édes verejték illata megmarad a levegőben,
Nem tünik el egy lágy kis szellőben,
Körbefonja az ágyunk, s ha majd visszatalálunk,
Belélegezzük csendesen, elpilledve, egy kis
Időre, míg pihen a szív, mi úgy zakatolt,
Száguldva a vér az ereinkben, mikor fürödtünk
A szerelemben, elöntött az árja, sikolyt varázsolt
A szájra, csak arra várva hogy süllyedjünk
Mámorába.
A csend oly átható,nem kell ide a szó, nem hiányzik
Semmi sem, mert ez a szerelem,mi ki nem mondható,
A beszéd megtöri, kegyét megsérti, csak annyi kell,
Ne múljon el, mindig így, csak így ölelj!
Legyünk háborgó mint a tenger, mi sziklákat mos el,
Legyünk hatalmas mint az óceán, legyünk végtelen
Mint az idő, legyünk megnyugtatók s legyünk felemelők,
Ketten együtt, te és én, a mindent elsöprő őserők!
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Gyönyörűséges vers ! Köszönöm Életem !
Boldog vagyok,... hogy vagy nekem !
*******SZERETLEK*******
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Csak egyszer szeress
Lángoló testedben fürdenék,
mint őrült folyó, rajtad átzúgnék.
Mint lüktető vízesés hullanék beléd,
s szeretkeznék veled vízcseppenként.
Meglovagolnám hullámaidat,
üvölteném érted izzó vágyamat.
Kavargó örvényben lennék tied,
csak egyszer érezhetném testedet!
Magamba innám minden szavad,
testembe kódolnám összes csókodat.
Vérembe szívnám érintésedet,
csak egyszer… csak egyszer szeress!
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
**Mindig SZERETLEK !!**
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
dobog
lüktet a szívem
pezseg a lelkem
esztelen ragyog
óceán
szemed tükrében
bódító talány
hófehér porcelán
egy szavad
imádott varázs
csókká robbanó
égető parázs
mikor
lehunyom szemem
mosolyod akkor is
💗💗💗💗💗💗💗💗
Végtelen
Csókolni Téged mennyei boldogság,
Kiterjesztett szárnyakkal és behunyt szemmel
repülni a végtelenbe.
Te vagy a kincsem, a mindenem,
Szikrát gyújtottál a szívemben.
Sok az irigy és féltékeny ember,
mert nem élhetik át soha azt, amit mi minden percben:
igaz szerelemben.
Kiterjesztett szárnyakkal és behunyt szemmel repülni a
végtelenbe, megfürödni a gyönyör tengerében,
büszkén és boldogan kéz a kézben.
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Papp Ádám - Meghatározás: A boldogság
A boldogság reggel kezdődik,
Amikor felkelsz
És elhiszed, hogy értékes
Vagy.
A boldogság az,
Amikor mosolyogsz reggel.
A boldogság a kedvenc étel.
Boldogság, amikor süt
a Nap és esik az eső,
De te széttárt karokkal,
Napszemüvegben, elázva
Élvezed.
A boldogság egy szál cigaretta,
A boldogság szeretkezés.
A boldogság költészet,
Rock 'N' Roll.
A boldogság egy szó,
Egy mondat.
Boldogság, amikor szóban
Leköpöd azt, aki hamarabb
Le akart köpni.
A boldogság kötöttségek
Nélküli vad csókolózás.
A boldogság egy pohár
A legjobb borból.
A boldogság tele van
Eufóriával.
A boldogság toll, és papír.
A boldogság egy hangjegy,
Egy pikk ász.
A boldogság testi-lelki
Tetoválás.
A boldogság, amikor
Kedvedre szerethetsz,
Akit csak akarsz.
A boldogság, amikor,
Ha van párod, elkisér téged
Bárhova, és nem azon
Agyal, hogy mikor mentek
Már haza.
A boldogság nem megjátszható.
A boldogság átadható.
A boldogság, amikor fáradtan
Bedőlsz az ágyba.
A boldogság lehet lárma.
A boldogság vörös,
Mint a rózsa.
A boldogság nem tipor el
Soha, de soha.
A boldogság egy kép,
Egy dal. Zene füleidnek.
A boldogságért sokan
Feleslegesen szenvednek.
A boldogság kicsiben kezdődik.
A boldogság benned edződik.
A boldogság kicsi halál.
A boldogságot, ha akarod
Megfogod,
De úgy is megtalál.
A boldogság mindenkinek
Más,
De akad néhány lelki
Hasonmás.
A boldogság egyszerű.
A boldogság: Szabadság!
💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖