2021. június 5., szombat

A FÉRFI

 


A FÉRFI

 

Az ember az élővilág legfelsőbb rendű élőlénye: gerinces, eleveneket szül, és azokat saját emlőjéből táplálja.
A férfi nem szül eleveneket, azokat nem táplálja saját emlőiből, nem is mindig gerinces, mégis ő kapta az 1-es személyi számot!


* KÜLALAKJA
Magassága és szélessége rendkívül változatos. Egy adott életkor után, és bizonyos mennyiségű sörital elfogyasztása eredményeképpen kirajzolódnak a férfi fő alkotóelemei, úgymint fej, tor és potroh. Az alsó végtagjai általában jobb és bal lábra tagolhatók, hacsak nem magyar focista a szerencsétlen, mert annak mindkét lába bal. Biológiai felépítését illetően van néhány lényeges eltérés a női és a férfi test között, például a férfi ádámcsutkája. Néhány úr sz*rvat is visel, eme díszes trófeát nem a teremtőtől, hanem felesége őnagyságától kapja, és a büszke dámvaddal ellentétben, igyekszik a legnagyobb titokban tartani. Ez persze képtelenség, hiszen ő az, aki utoljára értesül a dologról.
* ELŐFORDULÁSA
A férfiak behálózzák az egész földet, ezen belül is a nőket. Fellelhetők vad állapotban a futballpályák lelátóin, félvad állapotban bárszéken, szószéken, hordón és minden elképzelhető vezető beosztásban, háziasítva a családi tűzhely körül papucs minőségben.
* EGYEDFEJLŐDÉSE
A férfit nem a gólya hozza. Mint mindent, az életét is a nőnek köszönheti. Eleinte újszülött, bébi, csemete, csöppség, gyerkőc a kissrác neve. Ebben a korban elhitetik vele, hogy tűzoltó lesz, meg katona, vadakat terelő juhász. A nők mindig mesélnek a fiúknak. Eleinte mesével altatják őket. Ha a kiskorú szerencsésen túljut az ebadta, nebuló, kölyök, kamasz, siheder, süvölvény, lakli stádiumokon, a fejlődés megállíthatatlanul továbbsodorja, és lehet belőle pali, ürge, manusz, hapsi, krapek, pacák, koma, pók, ipse, úr, régebben elvtárs, bajtárs, szaki, haver, pancser, mazsola, tag, góré, polgár, muksó, pasi, atyafi, fószer, fater, bácsi, tata, öregfiú, vén trotli, szenilis bakkecske.
* TERMÉSZETE
Vannak béketűrő, szelíd, igen jámbor fajták, ezeket az édes anyanyelv becenevekkel illeti. Például: pipogya fajankó, gügye f*szi, hülye melák, te málé! Vannak pimasz, gátlástalan, rámenős, lelkiismeretlen fráterek is, ezekből lesznek a női ideálok, szívtipró filmsztárok, feledhetetlen örök szerelmek. Egy szerelmes férfi a nő számára a legvonzóbb látvány. Két szerelmes férfi a nő számára a legtaszítóbb látvány. A férfi a világ leghiúbb teremtménye. Képes volt szakállat növeszteni, hogy feltűnés nélkül bámulhassa magát a tükörben minden áldott reggel borotválkozás ürügyén. A férfinak van humora. Minden nőt sikerül megnevettetnie azzal a viccel, hogy a teremtés koronájának nevezi magát. A férfi igen leleményes és ravasz. Ádám addig nyaggatta Istent, amíg Éva személyében társat remekelt számára. Mihelyt volt kire hárítani a felelősséget, azonnal szakított az almából. Az elveszett paradicsom tehát nem Éva kíváncsis! ágának, hanem Ádám pákosztosságának a következménye.
* TÁPLÁLKOZÁSA
A férfi mindenevő. Egy okos asszony mindent meg tud etetni az urával! Többségük mindenivónak is nevezhető, bár vannak férfiak, akik sosem isznak. Vizet. A magyar háziasszony szerint a férfit a gyomrán keresztül lehet megfogni. Ez bölcs megállapítás. A nokedlis pörköltön hizlalt sörhasú férj nem szaladgál más szoknyák után. Örül, ha levegőt kap, és nem infarktust!
* FELHASZNÁLÁSA
A férfi eredményesen használható az élet számos területén, például konzervnyitásra, a kiégett villanykörte kicserélésére, családalapításra stb.
* ÉRDEKLŐDÉSI KÖRE
Mi érdekli a férfit? A politika, a pénz, a gazdaság, a technika, a művészet, az autó, az ulti, a póker, a veszély, a vita, a játék, az ismert, az ismeretlen, a föld, a víz és a levegő, a flóra és a fauna, a múlt, jelen és jövő, az élet és a halál, a szomszédok bögyös Icukája és a világmindenség. Szeretik a kutyákat, berzenkednek a macskától. Kockás inghez csíkos nyakkendőt kötnek, a boltban övék minden megbuggyant konzerv, csöpögős zacskós tej, sületlen kenyér. A legszerényebb teljesítmény után is elvárják az elragadott dicséretet, amellyel nem szabad fukarkodnunk.

Miért is fukarkodnánk, kedves sorstársaim, lányok, asszonyok?

Hiszen megvagyon írva: "A férfi legszebb jutalma a nő, a nő jutalma az a tudat, hogy ő a jutalom."

 

2021. február 19., péntek

😂Miért jobb az uborka a férfiaknál?😂


😂Miért jobb az uborka a férfiaknál?😂

1.Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hosszabb.
2.Az uborkák legalább két hétig kemények.
3.Egy uborka nem magyarázza meg neked, hogy a méret nem számít.
4.Egy uborka nem jön túlzottan izgalomba.
5.Egy uborkát könnyû felszedni.
6.Egy uborkát az ABC-ben megfoghatsz, hogy tudd, milyen kemény, amit hazaviszel.
7.Egy uborka minden reggel békén hagy.
8.Egy uborkával elmehetsz moziba úgy, hogy a filmet is látod.
9.Az autós moziban maradhatsz az elsô ülésen, mert az uborka megvárja, amíg hazaérsz.
10.Egy uborka nem kérdezi: 'Ugye én vagyok az elsô?'.
11.Egy uborka nem mondja el a többieknek, hogy már nem vagy szûz.
12.Egy uborkának nem kell többször eljátszani, hogy szûz vagy.
13.Egy uborka nem szôl bele az öltözködésedbe.
14.Annyi uborkát tartasz, amennyit csak akarsz.
15.Egy uborkát akkor kell megenni, amikor te is kivánod.
16.Egy uborka nem lesz féltékeny a nôgyógyászra vagy a fodrászra.
17.Egy uborka sohasem fog jelenetet csinálni, ha más uborkák is vannak a hûtôben.
18.Akármilyen idôs is vagy, mindig kaphatsz egy friss uborkát.
19.Egy uborkát nem érdekel, hogy a hónap hányadik napja van.
20.Egy uborka nem alszik el rajtad, és nem horkol.
21.Egy uborka miatt nem kell egész hónapban izgulni.
22.Egy uborka sohasem veszi fel helyetted a telefont, és nem kéri kölcsön a kocsidat.
23.Egy uborka nem eszi meg az összes kajádat, és nem issza meg az összes italt.
24.Egy uborka nem hagyja a koszos gatyáját a földön.
25.Egy uborkával a WC-ülôke mindig úgy marad, ahogy hagytad.
26.Egy uborka sohasem hagy el:
másik férfiért;
másik nôért;
másik uborkáért.
27.Egy uborkáról nem derül ki menet közben, hogy:
nôs;
penicillin-kúran van;
kedvel téged, de az öcsédet szereti.
28.Egy uborka sohasem akar kisuborkákat.
29.Egy uborkát könnyû dobni.

30.Egy uborka felszeletelés után is fogyasztható. 
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂


😂Miért jobb a sör a nôknél?😂


😂Miért jobb a sör a nôknél?😂

1.A sört egész hónapban élvezheted.
2.A sörfoltot ki lehet mosni.
3.A sör mindig türelmesen vár.
4.A régi sörösüveg visszaváltható.
5.A sör sohasem késik.
6.A sörnek nem kell virágot venni.
7.Sör mellett lehet nôzni, de nô mellett sörözni...?!
8.A sör csak habzik, sohasem habozik.
9.Ha otthagyod, nem fenyeget öngyilkossággal vagy terhességgel.
10.A sör nem lesz féltékeny, ha megkivánsz egy másik sört.
11.A sörbôl van választék.
12.A söriváshoz nem kell búvárruha.
13.A sör nem beszél vissza.
14.A sör 70 év után is jólesik.
15.A sört maximum egyszer látod viszont.
16.Több sör együtt sem beszél hülyeséget.
17.A sör olcsóbb.
18.A sörnek nincs anyja.
19.A sör kupakját könnyû levenni.
20.A sörödet biztos megkapod.
21.A sör nem borul ki, ha nôszaguan jössz haza.
22.A sönek sohasem fáj a feje.
23.Egy éjszaka több sörel is elbírsz.
24.A sört mindig könnyû ledönteni.
25.A sörödet megoszthatod barátaiddal.
26.Mindig tudhatod, hogy te nyitottad ki elsônek.
27.A sör mindig nedves.
28.A sör nem követel egyenlôséget.
29.A sör nem hagy el:
másik férfiért;
másik nôért;
másik sörért.
30.A sört nyilvános helyen is élvezheted.
31.A sört nem érdekli, mikor mész el.
32.A hideg sör is jó.
33.A sört nem kell megmosni, mielôtt megkóstolod.

*********************** 
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂


2021. január 3., vasárnap

**Csillagjegyek sorrendje kedvességük szerint**


**Csillagjegyek sorrendje kedvességük szerint**


Általában kedves embernek tartod magad, de olykor előbújik belőled egy kis gonoszság? Ne legyen lelkiismeret-furdalásod, mindenkiben van jó és rossz, a csillagjegyekben pedig az alábbi módon oszlik meg a kettősség.


A legkedvesebb csillagjegyek:

1. Mérleg


Egyértelmű, hogy a Mérleg vezeti a listát, hiszen ő az, aki tényleg mindig mindent megtesz annak érdekében, hogy mások boldogok legyenek. Kibékít, vígasztal, egész életében a harmóniára törekszik és csak akkor elégedett, ha környezetében mindenki kiegyensúlyozott. Talán túl kedves is, hiszen a saját érdekeit sokszor háttérbe szorítja. 

**********

 2.Halak

3.Bika 

     4. Vízöntő

  5. Nyilas


A kevésbé kedves csillagjegyek:

   6. Ikrek

7. Rák

        8. Oroszlán

9.Szűz

10. Kos

11. Bak


12. Skorpió

Ugyan melyik csillagjegy állna a legundokabb lista élén, ha nem a Skorpió. Bosszúálló személyiség, akivel képtelenség szót érteni, amíg le nem nyugszik. Hozzáállása gyanakvó, nehezen nyílik meg és olyan ember, akivel ajánlatos jóban lenni, mert ha konfrontálódsz vele, abból csúnya háború lesz.  

 


**Szerelem első látásra, avagy a vonzódás 7 tudományos oka**


**Szerelem első látásra, avagy a vonzódás 
7 tudományos oka**


Miért van az, hogy egyesek teljesen hidegen hagynak minket, másoktól pedig szinte azonnal elalélunk? Nézzük, mivel magyarázza a tudomány egyes emberi jellemzők „vonzalomfaktorát".

1. Szimmetria

Amikor azt gondolod valakiről, hogy fantasztikusan néz ki, valószínűleg nem azt mondod, hogy „milyen szimmetrikus"! Pedig állítólag az ember szimmetriája – alapvetően az, hogy az arc és a test két oldala mennyire hasonlít egymáshoz – nagy szerepet játszik abban, hogy mennyire erős iránta a vonzódás. Ennek tudományos oka az, hogy azok az emberek, akiknek a testében alacsonyabb az oxidatív stressz, szimmetrikusabbak – azaz a szimmetrikus emberek valójában egészségesebbek – állítja az Animal Behaviour folyóiratban közzétett tanulmány.

2. Arcforma

Bizonyos arcvonásokat vonzóbbnak gondolnak a nőknél és a férfiaknál is az ellenkező nem tagjai. A nők imádják a férfiak erős állkapcsát, a nőknél pedig vonzónak számít a nagy szem. Ezek a jegyek egyébként – egyebek mellett – megegyeznek azokkal, amelyekben különböznek a férfiak és a nők vonásai. Ez praktikusan és erősen általánosítva tehát azt jelenti, hogy a legvonzóbbak azok az emberek, akik a legférfiasabb, illetve a legnőiesebb vonásokat markánsan hordozzák.

3. Hegek az arcon (férfiaknál)

Uraim, ne aggódjanak, ha egy régi baleset nyomát viselik az arcukon, ugyanis ez csak még vonzóbbá teszi önöket a hölgyek szemében. A heg ugyanis arra bizonyíték, hogy a férfi aktív, izgalmas és veszélyes életet él. Van azonban egy apró bökkenő: a hegek csak abban az esetben növelik a férfiak vonzerejét, amikor a nők rövid távú kapcsolatokban gondolkodnak. Egyébként állítólag mindkét nem – így a nők is – a sértetlen arcúakat részesíti előnyben, amikor életre szóló párt keres.

4. „Szexi hang"

A vonzódás egyik „alapeleme". Ennek egyrészt a hormonokhoz van köze: a férfiaknál a mély hang magasabb tesztoszteronszintre utal, míg a nők magasabb hangja tipikusan nőiesnek vélt tulajdonság, amely a női hormonoknak köszönhető. Másrészt viszont nem csak a hangmagasságról van szó.

A kutatók szerint ez azért van, mert a férfiak és a nők is előnyben részesítik azokat, akik hasonlóak hozzájuk, és ugyanabból a közösségből származnak.

5. Segítőkész viselkedés

Nem minden a megjelenés! Különösen a nők, de a férfiak is vonzódnak azokhoz, akik önzetlenek, áldozatkészek. A The British Journal of Psychologyban közzétett tanulmány szerint az emberek szexuálisan vonzódtak azokhoz, akiket jótékony cselekedetek közben láttak. A vonzódás kétszer erősebb volt, amikor fizikailag is tetszett nekik a segítőkész illető.

6. Intelligencia

Néha olyan párokkal találkozunk, akiknek a külső megjelenése nagyon eltérő. Ez azért lehet, mert mást látnak egymásban vonzónak: míg a férfi imádja a nő szexi hangját, hosszú lábát, tökéletes arcformáját, addig a nő beleszeret a férfi „agyába".

Igen, az okosság, az intelligencia bizonyítottan szexuálisan is vonzó a másik nem szemében!

7. Hűség

Az ideális tulajdonságok nyertese a hűség. A hűség és a megbízhatóság rendkívül fontosnak tekinthető mind a férfiak, mind a nők számára. A hűséges partner szexuálisan biztonságot jelent, odaadó, figyelmes és jó szülő – legalábbis a hosszú távú kapcsolatokban élő, egymáshoz hűséges párok ezt állítják.