2020. december 28., hétfő

**Miben és hogyan különböznek a nők és a férfiak? Mit akar a férfi és mire vágyik a nő?*


 

A korábbi alá-fölérendeltségi viszonyt egy sok tekintetben egyenrangúbb kapcsolat váltotta fel, a nemi szerepek sem különülnek el olyan élesen egymástól, mint dédszüleink idejében. Ma már nem kirívó eset, ha egy nő keres többet vagy vezetői szerepet tölt be a hivatali életben, és az is elfogadott, ha a férfi megy gyesre, gyedre a kicsivel.


A változások ellenére azonban még mindig sok a párkapcsolati súrlódás és a félreértés férfi-nő között, hiszen tudatalattinkban továbbra is az évezredek folyamán belénk írt nemi biológiai és szocializációs program fut, amit nehéz felülírni (ha kell-e egyáltalán).





😄Férfi - Nő😄


😄Férfi - Nő😄
A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják.
A férfi jutalma a nő. A nő jutalma a tudat, hogy ő a jutalom.
A férfiak mindent elfelejtenek. Ezért van lassított visszajátszás minden meccsen.
A férj azt szeretné, ha üzleti útjain olyan jól szórakozna, mint ahogy azt a felesége hiszi róla.
A földi paradicsom és a pokol e szóval foglalható össze: asszony.
A házasság olyan bűn, hogy még az egyház is megtagadja a feloldozást.
A hű asszonyt mindenki tiszteli és csodálja, de vannak szerény természetűnők,akik nem tartanak igényt a csodálatra.
A kutya a férfi legjobb barátja: nem ad tanácsokat, nem kér kölcsön és nincs rokonsága.
A legveszélyesebb sütemény az esküvői torta.
A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeségekkel vértezi fel magát.
A nő egyszer engedelmeskedik, hogy tízszer parancsolhasson.
A női nemmel ne foglalkozz! Csak a női IGENnel!
A nők felsőbbrendűek! Sok okos férfit láttam már buta libával, de még egy okos nőt sem buta férfival!
A nők realitásérzéke az ágyban a legnagyobb.
A nők többnyire tudják, mit akarnak. De nem mindig tudják, mikor akarják.
A nőknél soha meg nem tudhatod, hol végződik az angyal, és hol kezdődik az ördög.
A pesszimista azt hiszi, hogy minden nő könnyelmű, az optimista: reméli.
A tömeghisztéria személyi feltételei: egy feleség és egyanyós.
Adóztassuk meg a gazdag agglegényeket! Nehogy má' jól érezzék magukat!
Az agglegények többet tudnak a nőkről, mint a nős férfiak, különben ők is megnősültek volna.
Az én feleségem a legédesebb, legelnézőbb, és legszebb asszony a világon. (ez egy fizetett politikai hirdetés)
Az ideális nő olyan, mint a hold. Este jön, reggel megy.
Az optimista férfi nősülésre és gyerekekre gondol. A pesszimista férfi nős, és vannak gyerekei.
Azt mondják, a férfiak állandóan a szexre gondolnak. Ez nem igaz, sokszor jut eszükbe a sör is.
Bigámia az, ha valakinek eggyel több felesége van. A monogámia ugyanaz.
Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt, a nő férfit.
Férfihűségnek nevezzük azt a rövidke időszakot, ami két félrelépés közé esik!
Ha a férfiak menstruálnának, állandóan a tamponjuk méretével hencegnének!
Ha egy férfi kinyitja a kocsiajtót egy nő előtt, akkor vagy a kocsi új, vagy a nő.
Hol tanulták meg az anyukák mindazokat a dolgokat, amiktől úgy féltik a lányaikat???
Isten először megteremtette a férfit. Aztán támadt egy jobb ötlete.
Minden férfi a nő javát akarja. A legjavát.

Szeresd a feleséged gyermekeit, mert lehet, hogy a sajátod is köztük van! 


2020. december 15., kedd

💝AZ ÉLET 💝(kedvenc versem)


💝AZ ÉLET 💝(kedvenc versem)

Az élet túl rövid hogy megértsd
De odaadnám az enyémet is neked
Hogy tudjál szeretni - és élj
S a boldogság felé, vezesd életed

Sokszor nem értünk, már semmit
A szomorúság sok mindent elvitt
Keressük, kutatjuk a boldogságot
S nem találunk csak álnokságot

Pedig csak szeretni kell, és hinni
Jóságunkat az életbe átvinni
Egyszerű dolgoknak, jobban örülni
S embertársainkhoz, közelebb kerülni

Elindultunk egy helytelen irányba
Visszafordulnánk, de már hiába
Elsodor az emberek, rossz indulata
Minden kornak megvan - az áldozata

Az élet túl rövid hogy megértsd
De odaadnám az enyémet is - neked
Hogy próbálj meg szeretetben élni
S az Isten vezérelje, a Te életed.

2020.11.30. 

************ 




💝NEKED💝


 💝NEKED💝


Ezen a héten e szép napon
Elmesélem néhány gondolatom
Egy nőről - férfiról akik szeretik egymást
S a másikban keresik érzelmeikre a - megoldást

Egyik a másik nélkül nem tud élni
Mert az egyik nő - a másik férfi
Meg akarják fejteni a másik gondolatát
Együtt élni szerelemben - egy életen át

De a sors kegyetlen s nem kimél
Fel kell adni elveiket - az érzelmekért
Hogy bármi áron - egymással éljenek
S az élettől igazi szerelmet reméljenek

Akkor mit is mondhatok mostan nektek
Ha ti is egy kedves embert szerettek
Azt válasszátok - aki a lelketeket megérinti
S minden szeretetét az életében - veled éli.

2020. 12. 08. 
*************
***SZERETLEK***💝



💝LATOLGATÁSOK💝


 💝LATOLGATÁSOK💝


Nemsokára jön a tél,
jó lenne ha eljönnél
Együtt zárnánk le az évet,
s boldoggá tennélek - téged

Úgy lesz minden ahogy kérted,
ahogy mindig is remélted
Csak te bízzál bennem,
s megjön az élethez - a kedvem

Itt lesznek az ünnepek,
csakis veled lehetek
De ha nem leszel velem,
lassan zárom - levelem

Kívánok én minden jót,
karácsonyra még több hót
Ha majd díszítem a fát,
sűrűn gondolok - én RÁD.


2020.12. 13.
**************
***SZERETLEK***💝



💝VELED VAGYOK💝

💝

💝VELED VAGYOK💝

Veled vagyok - csak szeress engem
Az életben mindig benned hittem
Fontosabb vagy, mint napsugár az égnek
Veled maradok én, ameddig csak élek

Nézz a szívembe - és bizz bennem
Nézz a lelkembe, és higgy bennem
Nézz a szemembe és benne látod
Hogy teljesül neked, minden álmod

Ha nem hiszel nekem - nézz a szemembe
Nézz a két szemembe, nézz a végtelenbe
Azt látod majd benne, szeretlek a sirig
Szerelmes szivemben csak te maradsz - végig. 

2020.12. 04.
**************

***SZERETLEK***💝


 

2020. szeptember 30., szerda

🥰CSAK POZITÍVAN🥰


🥰CSAK POZITÍVAN🥰

Negatív gondolatok, s furcsa érzések
Meg nem oldott ügyek - kérések
Meghatározzák a mindennapi életünk
Befolyásolják sorsunk - amit felépítünk

Negativ gondolatok, néha kritikák
A mindennapokba nehezen viszik át
Életünket, a megfelelő helyes irányba
Ebben a zűrzavaros, kemény világba

Meg kell oldani, a negatív dolgokat is
Fel kell dolgozni - néha a rosszat is
Nem jó hagyni hogy elnyomjanak
S a jóság a szívünkben - elhalljanak

A pozitív dolgokra kell - mindig építeni
Az életünket kell ezzel megszépíteni
Ha helyet adunk, a pozitív érzelmeknek
Lesz helye megértésnek - s a szeretetnek.

2020.09.30. 
************

***SZERETLEK*** 


💝ESTEFELÉ💝


💝ESTEFELÉ💝

Ha reám gondolsz - mostanában
Estefelé - egyedül a félhomályban
Jusson eszedbe, hogy neked írok
Téged szeretlek ,s néha veled sírok

Ha reám gondolsz - mostanában
S egyedül vagy a kis szobádban
Ne feledd - hogy csak azt írom le
Amilyen az ember - valóságos élete

Ha reám gondolsz - mostanában
S egyedül vagy a társas magányban
Jussan eszedbe, hogy érted élek
Azért írok - mert jobbat remélek

Nem írhatom le, csak az igazságot
Az élet gondjait - vagy a vidámságot
Ami körülvesz bennünket, s az életünket
Hogy hamarabb megtaláljuk - a szerelmünket.

2020.09.24. 
************
***SZERETLEK***



 

❤️A SZERELEM NEVÉBEN❤️


❤️A SZERELEM NEVÉBEN❤️

A szerelem nevében mondom el neked
Mennyire szeretlek, és féltelek téged
De ne adj esélyt a kételynek soha
Mert így is lesben áll, a rossznak fura ura

Neked - elmondom százszor hogyha kell
Más nő engem most már nem érdekel
Egy virág vagy az én szívemben s maradsz
Te jelented nekem a jövőt, és a vigaszt

Ne érdekeljen, mit mondanak mások
Nekünk van jövőnk, s jók a kilátások
Azok, akik a te sorsoddal foglalkoznak
Egész életükben, csak önmagukkal vitatkoznak

Ne feledd - hogy az élet nagyon kemény
Engem csak az érdekel, hogy az enyém legyél
Boldogan éljünk, szerelemben egész nap
S büszke legyek rá - hogy a szerelmem Te vagy.

2020.09.23.
***********
Gyönyörűséges kedves vers ,
 tele érzelemmel , pozitív gondolatokkal ,
 biztatással ! ...... Az ember sokszor
 kétségbe esik, ha a dolgok nem úgy
alakulnak ahogy szeretné ! Ilyenkor 
szükségünk van , a biztatásra ,....
a támogatásra , a szeretetre ,... 
ez a vers pontosan ezt nyújtja
***SZERETLEK***

******************

 

❤️ŐSZI GONDOLATOK❤️


❤️ŐSZI GONDOLATOK❤️

Ősszel nagyon sokan - szerelembe esnek
A padon összebújva nyugalmat keresnek
Kizárják a külvilágot maguk körül
Néha - a nap is előjön, a felhők mögül

Egymás szemébe néznek, s mosolyognak
Néha - egymás vállára meghitten hajolnak
Sejtelmes beszélgetésüket, csak ők értik
Néha az arra járók - sürün félreértik

Nem érdekli őket semmi, és senki
Megpróbálják egymást, birtokba venni
Egyszerre dobban, a szívük is már
Közben reájuk ereszkedik - a félhomály

Szerelmes - miért nem lehet mindenki
Akkor megtanulnánk  egymást szeretni
Egy álomvilágban boldogak lennénk
Senkitől, és semmitől - sosem félnénk

Megszűnne a gyűlölet, mosolyogna mindenki
Az emberek elkezdenék  egymást elfogadni
Mind megismernénk, a végtelen boldogságot
Szebbé tennénk ezt - az érzéketlen világot.

2020.09.21.
*********** 
Ismét csodálatos életképet 
varázsoltál a szemünk elé ! 
Egyik legjobb dolog szerelmünkkel 
összebújni , és megfeledkezni a világról !
......... Sajnos ez sok embernek hiányzik
 az életéből ... ( ahogy írtad ) !
 Nem adatik meg , hogy megtalálja 
a párját , vagy ha megis találja 
valamilyen okból nem élhetnek
 egyútt ! 
Ígyhát marad az álmodozás !
*********
***SZERETLEK***

******************

 

2020. szeptember 19., szombat

❤️AZ ÍRÁS MEGMARAD ❤️


❤️AZ ÍRÁS MEGMARAD ❤️
Sok mindenen  gondolkodom - mostanában
Higgyek - e a nők, huncut mosolyában
Mert a mosoly nem mindig őszinte
Ahogy az ember azt ,az elején elhitte

Sok mindenen  gondolkozom - mostanában
Higgyek - e, a szerelem első látásban
Mert a szerelem, nagyon ritkán jön
S örül az ember ha belőle - jól kijön

Sok mindenen  gondolkodom - mostanában
Higgyek - e, az igazság varázsában
Vagy ne mondjam el az igazat sosem
S ne írjam le - hogy szeretlek kedvesem❤️

Sok mindenen  gondolkodom - de minek
Számít az, ha elmondom valakinek
De ha leírok valamit  az megmarad
A szó pedig elszáll - egy pillanat alatt.
2020.09.17.
***********
Igy igaz ahogy írtad , ...a szó elszáll.... ,
igen elszáll , de sokszor nem nyomtalanul , 
mert azt is mondják hogy a kimondott szónak 
súlya van..... Szavakkal ,.. lehet az embereket 
a mennybe repíteni ..... de ölni is !......... 
Egyébként azt javaslom kedves János , 
hogy ne sokat gondolkozz inkább 
hallgass a szívedre ! 

***SZERETLEK***

 

🤔GÖRBE TÜKÖR🤔


🤔GÖRBE TÜKÖR🤔

A férfiak s a nők - a mai világban
Nem hisznek senki ember fiában
Nem hisznek az önzetlen szerelemben
Nem hisznek - a gyengéd érzelmekben

A nők a férfiakról - azt vallják
Partnerüket naponta váltogatják 
S nem kell nekik semmi más
Csak alkalmanként - legyen folytatás

A férfiak a nőkről - pedig azt
Hogy más férfinél keresnek vigaszt 
Diszkréten kezelik a kapcsolatuk
S ettől lesz jó - a hangulatuk

Mi az igazság - te mit gondolsz
Vagy ráfogod a párodra, hogy nem gondoz
Vagy csak azért várod a postást
Hogy érzelmet hozzon - nem mást

Mi az igazság - te mit gondolsz
Vagy ráfogod a párodra hogy bozontos 
S csak azért jobb a szomszéd nője
Mert fiatal - s mindig mosolyog előre 

Mi az igazság - s mit remélsz
Ha egész nap ülsz, és henyélsz 
A sörödet iszod, és újságod olvasod
Az asszony meg unja a hangulatod

Mi az igazság - s mit remélsz
Ha egész nap, a szomszéddal beszélsz
A férjed meg dolgozik estig
S ha hazajön - meg veled veszekszik

Leírtam egy pár kis történetet
De veled ez - nem történhet meg
Csak azért tartottam görbe tükröt elétek
Hogy a kapcsolatot - komolyan vegyétek 

A férfi tisztelje a nőt - és forditva
Ne legyen senki, az élettől elvakítva
Minnél többet törődsz a pároddal
Annál kevesebbet küzdesz - a magányoddal. 

2020.09.16.
************
***SZERETLEK***

🤔🤔🤔🤔🤔

 

2020. szeptember 14., hétfő

💗ÉRINTÉS💗


💗ÉRINTÉS💗


Megérintettem hajad, jobban mint kéne

Illatával tele lett, az egész szoba vele

Megérintetted szívem, nem tudom hogyan

Ha rád gondolok, nagyobbakat dobban


Megérintettem arcod, selymes volt meleg

De éreztem lelked, belül nagyon rideg

Nedves lett a kezem, könnyeid áztatták

De a szívemet - melegséggel elárasztották


Megérintettem lelked, pedig nem akartam

Gondolataid rögtön, összezavartam

De az enyémek is, össze - vissza futnak

Talán egyszer, mégis révbe jutnak


Csak egy érintés volt, semmi más

Számomra megvolt, a nem várt hatás

Azóta csakis te jársz az eszembe

Mély nyomot hagytál, szomorú szívembe.


2020. 09. 13. 

***********

Csodálatos verset írtál az érintés fontosságáról

 ,... igen az éritéssel tudjuk átadni a

 szeretetünket , de sajnos ez a valóságban 

nem mindig működik ! Azaz, hogy 

távol vannak egymástól és lehetetlen 

megérinteni a szerettünket , pedig egy

 ölelés csodákra képes ! 

************************

***SZERETLEK***



💗AZ ŐSZI SZÉL💗


 💗AZ ŐSZI SZÉL💗


Az őszi szél betölti a teret
Összebújik mindenki, azzal akit szeret
Az ablakban állok, és kifelé bámulok
Néha az embereken kissé elámulok

Van aki siet - van aki vár
Van aki megunta, és elment már
Csak én állok ,egyedül az ablakban
Az emberek pedig, sietnek az otthonukba

Engem is vár valaki - valahol
Ettől a szívem gyorsabban zakatol
Lehet hogy aki - engem vár
Szintén az ablakban egyedül áll

Behunyom szemem, és képzelődni kezdek
Könny szökik szemembe, és a lelkem reszket
Talán magányomban, érzékenyebb lettem
Hiányzik valaki - de nincsen mellettem.

2020. 09 10. 
************
""Lehet hogy aki - engem vár
Szintén az ablakban egyedül áll ""
Így van,  de lelkünk együtt van és 
a szívünk egyszerre dobban !
***SZERETLEK***


2020. szeptember 10., csütörtök

😘AZT HITTEM😘


😘AZT  HITTEM😘

Gyermekként - azt hittem mindenki jó
Azt hittem, minden gond megoldható
Felnőttem, s rájöttem - sok a rossz ember
Van aki megszól, s van aki megvet

Gyermekként - még mindent szépnek láttam
De aztán nem az jött, amit én vártam
Jöttek a gondok, s teltek az évek
Elhangzottak furcsa, megoldatlan érvek

Fiatalon azt hittem - elég szeretni
Őszinte szívem, a másik elé tenni
Várni a csodákat hogy örökké tartsanak
De a gondok jöttek, hogy igába hajtsanak
I
Idősebb vagyok - s bölcsebb is egyben
Rájöttem nem elég, hinni az emberekben
Ki kell választanunk, akik megérdemlik
Hogy szeretetük, velünk s bennünk lelik

Elfáradtam kicsit - elnyomtak az évek
Néha örülök, annak is hogy élek
Szeretnék hinni, az őszinte emberekben
Szeretnék hinni - az önzetlen szeretetben. 

2020.09. 09.

😘😘😘😘

 

2020. szeptember 4., péntek

❤️A NŐK❤️



❤️A NŐK❤️

A nők, csak szeretetre vágynak

Ha elesnek, akkor is felállnak

Erősebbek mint mi férfiak

Lebecsülni őket - nem szabad


Ha megadod a nőnek, ami kell

Hidd el, hogy biztos a siker

Szeretetre, és törődésre vágynak - mindig

Százszor visszaadják amit kaptak - eddig

Ha törődsz vele, és tiszteled


És a szerelmet nem csak szinleled

Szeretni fog, és nem felejti el

Te vagy az a férfi akit félteni kell❤️

Ki áll melletted, még a rosszban is


Szeretni fog, még a pokolban is

De akkor jársz vele - jó úton

Ha a mennybe juttatod - fél úton.

.2020.08.30.

************

Milyen gyönyörűen versbe foglatad, 

hogy mit szeretnének a nők , 

mitől érzik magukat igazán nőnek , 

mitől lesznek boldogak ! Sok férfinek

 el kellene olvasni ezt a verset , , 

mert nagyon sokan nem tisztelik ,

becsülik és jól szeretik a nőket ! 

Mintegy tulajdonuknak vagy egy 

tárgynak tekintik amivel azt 

tehetnek amit csak akarnak !

 Nekem pedig  pontosan ilyen férfira 

van szükségem és még a 

" pokolban is  "

***SZERETLEK***



2020. augusztus 28., péntek

❤️NEM VAGYOK❤️


 

❤️NEM VAGYOK❤️


Nem vagyok tökéletes, s nem is leszek

De a szeretetben, feltétlen hiszek

Nem vagyok jó, de jobb akarok lenni

Az életemet kicsit - jobbá tenni


Sokan kicsit - félreismernek engem

Pedig sokkal jobbak minden szinten

Sokan azt hiszik, tökéletes vagyok

Pedig csak néha, meglátogatnak az angyalok


Olykor néha, szépeket akarok leírni

S ettől szebbet - jobbat remélni

Mert felemelő érzés, olyat mondani

Amiket soha - nem mertek kimondani


Az őszinteség fontos, e hazug világban

Mert érezzük, szerepet játszunk egy színházban

Ahol már előre, minden megvan írva

A hazugság pedig a rendező maga - néha


Nem kell neked sem, tökéletesnek lenni

Csakis a jóban, a szeretetben hinni

Mosolyogni azokra, akik nem kedvelnek

S átölelni azokat, akik nagyon szeretnek


Nem vagyok tökéletes, s nem is leszek

De a szeretetben, hidd el inkább hiszek

A Szerelem átjárja, mindig az életem

Tudom hogy ez lesz - egyszer a végzetem.❤️


2020. 08. 27.

**********

Nagyon kedves szép versben

 fogalmaztad meg ,.... " nem vagyunk 

tökéletesek "" ! Én is azt gondolom , 

hogy ez így van jól ,...hibát hibára halmozunk , 

...kijavitjuk - vagy nem.... közben

 tanulunk , fejlődünk ..... 

és igy szép az élet ! 

Az őszinteség és a szeretet

 alapvetés !  ❤️ 

 De legfontosabb a szerelem,..

*** SZERETLEK***



😘A BIZALOM😘😢


 

😘A BIZALOM😘😢


A bizalom - amely néha megrendül

Egy darabot otthagyunk a szívünkből

Amikor csalódunk néha valakiben

Amikor nem bízunk már, szinte senkiben


A bizalom - amely a szeretet alapja

Nincsen annak semmi visszhangja

Ha elveszíted azt, akit szerettél

S az életednél is jobban féltettél


Nem bízol már senkiben, és semmiben

A hibát keresed - már mindenkiben

Azt hiszed hogy összefogott ellened,

az élet - és nem maradt már fegyvered


A bizalmat nagyon könnyű - elveszíteni

De sokkal nehezebb - visszaszerezni

Vigyázni kell rá, mint az életedre

Hogy ne hagyjon nyomot a te lelkedben.


2020.08.26

***********

Igaz gondolatokat fogalmaztál ma meg, 

ebben a szép versedben és egyet is értek vele !

 De meg kell mondanom , hogy nem repesek

a boldogságtól ha ilyeneket olvasok,

 mert nagyon sokat csalódtam és az

ilyen olvasmányok nem keltenek

jó érzést bennem !,, És ne haragudj 

meg kedves János , ez a vers ezért 

nem tartozik a kedvenceim közé , 

de azért köszönöm ! ❤️ 

és persze  **SZERETLEK**



2020. augusztus 25., kedd

❤️SZENVEDÉLY, VAGY ÁTOK❤️

 

❤️SZENVEDÉLY, VAGY ÁTOK❤️


Szemedben ég a szenvedély

Ez átok, vagy remény

Amikor belenézek mélyen

Fényt látok az égen.


Ma remény, holnap átok

Amit a szemedbe látok

Félek , hogy megéget

Felperzsel, a szenvedélyed.


Nem akarok félni

Csak a szemedbe nézni

Azt szeretném hinni

Érdemes volt élni.


Ha megfog az átok

Amit a szemedbe látok

Szerelem lesz a neve

S szívembe lesz a helye.


Szemedben ég a szenvedély

Hit, áldás, és remény

Reménykedem a szerelemben

Hiszek a végtelen érzelemben.


2020. 08.24

*A szív , a lélek és az élet legcsodálatosabb 

érzéseit foglaltad egy gyönyörű versbe ! 

Úgy mint szenvedély - szerelem - szeretet - hit - remény ! 

(( az átkot ----most kihagyom )) 

Azt hiszem érzelmek nélkül fabatkát 

sem érne az életünk !

***SZERETLEK***

 ***********


2020. augusztus 23., vasárnap

** SKORPIÓ & MÉRLEG **

 

**5 dolog, amit tudnod kell, ha egy Skorpiót szeretsz**


Egy Skorpióval kapcsolatban lenni minden, csak nem unalmas. Szenvedélyesek, intenzívek, rejtélyesek, és tudják, hogyan tartsák sokáig izgalmasan a dolgokat. Ha a szíved választottja is Skorpió jegyében született, elengedhetetlen, hogy ismerd az alábbi jellemzőit – így könnyebben megérted majd, hogyan működik.


5 dolog, amit tudnod kell, ha egy Skorpiót szeretsz

1. Komolyan veszik a dolgokat


Néha talán túlságosan is. Hajlamosak megsértődni és a szívükre venni a sérelmeket – a te dolgod, hogy segíts nekik lazábban venni az életet, de ne is becsüld alá a nagy érzelmeiket!


2. Intenzívek


Bármit csinálnak, legyen az munka vagy szex, teljes gőzzel átadják magukat!


3. Önrombolónak tűnnek


Kívülről úgy tűnhet, mintha saját akaratukból nem akarnának kimászni a gödörből. És ez valahol igaz is, de ami önpusztításnak tűnik, valójában hosszú távon erősíti a Skorpiókat.


4. Hisznek a tündérmesékben


Szeretnek a felszín alá nézni, és ha ott értékes dolgokra bukkannak, teljes szívvel átadják magukat. Így hisznek az örök szerelemben is.


5. Makacsok


A Skorpiókra hatványozottan igaz, hogy ha valamit a fejükbe vesznek, addig nem nyugszanak, míg el nem érték. Független jellemük miatt pedig szeretnek egyedül menetelni a cél felé.

***********



Érdemes minél többet megtudni annak a személynek a csillagjegyéről, akivel kapcsolatban vagyunk, mert segíthet felkészülni arra, mire számíthatunk, illetve kideríteni, hogy mennyire passzolunk össze. A Mérleg például nagyon szereti a kultúrát, művészetet, a szépséget. Úgyhogy ha ő érdekel, mindenképp olvasd el végig ezt a cikket, mert nagyon különleges!

Könnyű beleszeretni, ugyanakkor nehéz megkapni. Általában nagyon magasak az elvárásai, de nagyon kedves, szerethető a személyisége, ezért nagy az esélye, hogy másokkal is meg kell küzdened a kegyeiért, de előnyre tehetsz szert, ha többet meg tudsz arról, hogyan viszonyul a romantikus kapcsolatokhoz. Itt van 9 dolog, ami segít felkészülni, hogy hosszútávú kapcsolatod lehessen vele.


**9 dolog, amit tudnod kell, ha egy Mérleggel vagy kapcsolatban**



Nagyon vonzónak találja a nagylelkűséget


Nagylelkű, szívesen osztja meg az ételét másokkal, és a ruháit sem sajnálja odaadni azoknak, akiknek szüksége van rá. Mivel mindenből a legjobbat szereti, ha megajándékoz valamivel akkor az lehet, hogy drága lesz, és tőled sem fogja eltűrni az önzőséget, ha életben akarod tartani a tüzet, akkor készülj fel rá, hogy osztoznod kell a nagylelkűségében.


Sose kritizáld


Talán a legrosszabb, amit tehetsz, miközben vele randizol, ha kritizálod. Mivel nagyon intelligens, hidd el, az esetek többségében úgyis igaza lesz. Ha nem értesz egyet vele, akkor is próbálj tartózkodni a kritikától, inkább csak udvariasan mondd el a véleményedet, ha el akarsz kerülni egy heves veszekedést. Nagyon büszke, úgyhogy nagyon vigyázz, mit mondasz, mert könnyen támadásba csaphat át.


Imádja a szép dolgokat


Ha kedveskedni akarsz neki, nagyra értékeli a szép éttermeket, gyertyafényes vacsorákat és meseszép környezetet. Bánj vele olyan jól, ahogy csak tudsz és a hűsége és vonzereje sose fog fakulni. Értékeli a fizikai szépséget, személyiséget, és ugyanez vonatkozik a művészetekre, zenére is.


Szeret másokkal lenni


Szereti a társasági életet, ha sokan veszik körbe, szociálisan aktív, a bulik középpontjában van. Van egyfajta belső bája, ami az embereket vonzza, erre viszont te is építhetsz.

Néha határozatlan


Senki sem tökéletes. Időnként bizony nagyon nehezen hoz döntéseket, úgyhogy lehet, hogy sok időt tölt el olyan apróságokkal is, mint hogy melyik cipőt vegye meg, vagy melyik filmet nézzétek meg a moziban. Éppen ezért, jobb, ha a kezedbe veszed az irányítást, hogy elkerüld a felesleges stresszt, vagy az időpocsékolást. Próbáld meg előre eltervezni, hogy hol vacsoráztok, és minden részlet legyen kidolgozva.


Szereti a tökéletességet


Nehéz számára megbirkózni a tökéletlenséggel, sok erőfeszítést tesz azért, hogy tökéletesen kidekorálja a nappalit, az irodáját, és még ha egyszerűen csak arról is van szó, hogy mit vegyen fel egy bulira, órákat tölthet el a ruhája kiválasztásával. Nem áll le addig, amíg el nem érte, amit szeretne és nem kedveli azokat az embereket, akik kiskapukat keresnek a könnyebb megoldás érdekében, vagy aki megelégszik a középszerűséggel.


Nagyon elbűvölő


Bája mindenkit levesz a lábáról, nagyon barátságos, vicces és belevaló, ami mindenki számára vonzóvá teszi. Továbbá nagyon jókat lehet vele beszélgetni, ha valami nyomja a válladat, hozzá bátran fordulhatsz. Ezenkívül az intelligenciája még inkább megnyerővé teszi őt mások szemében.


Kockázatot vállal másokért


Habár kimagasló az intelligenciája és diplomatikus, rajta is eluralkodnak az érzelmek. Néha nagyon érzékeny mert együtt érző másokkal, emiatt pedig szívesen ajánlja fel a segítségét, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy kockázatot kell vállalnia. A párjaként ezért időnként lehet, hogy figyelmeztetned kell majd bizonyos tettei következményeire.


Vágyik a szeretetre és a figyelemre


Nagyon is igényli a figyelmet, ezért ha azt szeretnéd, hogy a kapcsolatotok erős legyen, folyamatosan dicsérgetned kell, bókolni neki és megadni a figyelmet, amire vágyik. Ez elengedhetetlen számára.


Néhány extra:

Néha nagyon kemény magával, és neked kell figyelmeztetned, hogy ne ítélje meg magát keményebben, mint azt másokkal tenné.

Utálja a konfliktust, ezért hacsak teheti, próbálja megelőzni, közbe lépni. Nagyon jó problémamegoldó és tudja mit kell tennie, hogy minkét fél elégedett legyen.

A hűség nagyon fontos számára, nagyon valószínűtlen, hogy valaha megcsalna, ezért bátran megbízhatsz benne.

Imádja a kalandokat, szeret új dolgokat kipróbálni, utazni és az izgalmas sportokat is.


2020. augusztus 22., szombat

❤️IRKA - FÍRKA❤️

 

❤️IRKA - FÍRKA❤️


Szeretnék írni, valami kedveset neked

Hogy meghozzam az élethez a kedved

Mert ha sikerül, már ketten leszünk

Akiknek szebbé fordul napjuk, s az életük


Szeretnék írni, valami kedveset magamnak

De én már nem hiszek, a hízelgő szavaknak

Te kéne hogy írjál, mert jobban esne Szavaidtól a szivem, biztosan repesne


Szeretnék írni, valami kedveset mindenkinek

Talán neked, vagy egyikünk szerelmének

Azt írom nektek, szeretlek titeket

Szeretném szebbé tenni - az életeteket


Szeretnék írni, valami kedveset végre

Hogy megnyugodj, és felnézz az égre

Úgy lásd a világot, ahogy azt szeretnéd

S mindenki megtalálja - az igaz szerelmét.


2020. 08.21.

************

Ez nem ""IRKA - FÍRKA "" , hanem egy 

gyönyörű érzelmekkel teli vers !... 

Én is írnék Neked szépeket,..... 

de nem vagyok kóltő ! Ezért rád 

hagyatkozom és örömmel olvasgatom 

a Te csodálatos verseidet ! ❤️ 

***SZERETLEK***


2020. augusztus 18., kedd

😢LÉGY SZERETVE😢

 

😢LÉGY SZERETVE😢


Egyedül a szobában - egy kislány ül egymagában

Kifelé néz az ablakon, gyorsan sötétedik nagyon

De világosabb lenne - ha a fény szívében megjelenne

A lelkébe fényt hozna, melegségével elhalmozna


Egyedül van nagyon rég - de megtalálta a békét

Mert érzi legbelül, hogy szívébe szeretet vegyül

Egy vers jut az eszébe, amit az anyja mormolt a fülébe

Egy anya ki őt szerette, de gondjait sír el nem temette


Egyedül ül az ablaknál - magányosan hezitál

Szomorúságából egy kicsit, gyorsan melegséget merít

Mert egy kutya néz be rá, az ablak másik oldalán

Az ablakot kaparja mancsával - mintha írna valamit reája


Bentről fény szürődik ki - s a kutya lassan búcsút int

Egy üzenet van az ablakba - a kislány ezt elolvassa

Az van oda írva - Az édesanyád szeret,

akkor is ha mostmár - nem lehet már veled


2020.08.16.

***********

Ez egy nagyon szép, de szomorú vers ! 

A versek , a történések és a filmek is 

nagyon intenzív érzéseket váltanak ki 

belőlem ! Úgy az örömteli , mint a 

szomorú ! Mivel a szomorú versek 

bánatot okoznak, ezért ha lehet kerülöm 

az ilyeneket ! Nem szeretem ! Persze

 tudom nem lehet mindig szépeket írni 

és egy költő igen is írja ki a fájdalmát,

 bánatát ,szenvedését , mert igy lesz

 emberi és hiteles ! És mert az élet szép

 ugyan de tele van szenvedéssel ,

 bánattal és fájdalommal ! 

**SZERETLEK**


❤️A FÉNY❤️


 ❤️A FÉNY❤️


Szemedben fény, és egy könnycsepp
Talán neked igy sokkal könnyebb
De titkon ugy érzem - érzéseidben
Látom fájdalmaid a szenvedélyben

Szemedben fény és a reménysugár,
Talán most úgy érzem - ezek után
Felszáradt nedves arcodon a pirkadat
Választ ad, és elárulja - vágyaidat

Szemedben fény és a szenvedély
Azt sugallja, hogy van még remény
Minden jobb lesz a jövő évben
Éled életed - elsöprő szenvedélyben❤️

Szemedben fényt - és a jövőt látom,
Arcodon megjelenik egy furcsa álom
Amelyet könnyeid áztattak tisztára,
és mosolyogva néz - a nagyvilágba.

2020. 08.15.
************
Gyönyörű , megható , léleksimogató
 verset írtál Életem !
Köszönöm szépen ! Igazán nagyon 
jó érzés ilyen csodálatos verset olvasva 
kezdeni a napot !❤️ 
**SZERETLEK**

2020. augusztus 15., szombat

❤️LÉGY HŰ MAGADHOZ❤️


 ❤️LÉGY HŰ MAGADHOZ❤️


Légy hű magadhoz, a többi néma csend
Sose feledd - az Isten téged szeret
Akkor is ha, magányosnak érzed magad
Nézz fel az égre, s valósitsd meg álmaidat

Légy hű magadhoz, maradj mindig ember
Akkor is ha az élet, neked mást rendel
Ne félj soha - nem maradsz egyedül
Addig - amíg szívedben a szeretet elvegyül

Légy hű magadhoz, a többi néma csend
Soha ne veszitsd el, az életben hited
Higgyél önmagadban és az Istenedben
Higgyél a jóban - és a végtelen szeretetben.

2020. 08.15.
************
 Nagyon igaz szép gondolatok !
Bármi történik is velünk a hitünket 
nem szabad elvesztenünk !
 Köszönöm Életem ezt a csodás
 verset !
Én hiszek az Istenben , 
a szerelemben és Benned is 
bízok !!!
**SZERETLEK**



2020. augusztus 13., csütörtök

**Ezt a titkot mindenképpen érdemes ellesned a csillagjegyektől**

 

**Ezt a titkot mindenképpen érdemes ellesned a csillagjegyektől**


Mérleg


A Mérlegtől megtanulhatsz kompromisszumokat kötni. Ő ugyanis hihetetlen diplomatikus, és mindig pontosan tudja, hogyan oldja meg a problémákat, a konfliktusokat. Az udvariasság, a jó modor, és a szépség titkát is ellesheted tőle, ahogyan a pozitív kisugárzást és hozzáállást is.

A Mérleg tanácsa: Nem nehéz jónak lenni.

*********



Skorpió


A Skorpiótól megtanulhatod, hogyan oldd meg az életed legnehezebb helyzeteit, hogyan győzd le magadban a félelmet, és küzdj meg a céljaidért. Ő példát mutat mindenkinek, hogy a legmélyebb pontról is minden fel lehet a csúcsra emelkedni.

A Skorpió tanácsa: Bármilyen nehéznek látszik, ne add fel!

********